Minden eddiginél több pénz jut a vidék fejlesztésére

– Történelmi léptékű összeget, 4,265 milliárd forintot fordíthat a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére 2027-ig a kormány a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pillérén keresztül – jelentette be Nagy István.
Az agrárminiszterkiemelte:
a XXI. század következő évtizedének egyik legnagyobb feladata a vidéki térségek fejlesztése, az ott élő emberek életminőségének javítása, a fiatalok számára is vonzó és helyben elérhető munkahelyek, jobb minőségű életkörülmények, infrastruktúra és szolgáltatások teremtése.
Nagy István hangsúlyozta, ezért óriási a jelentősége annak, hogy a kormány bizalmat szavaz a magyar gazdáknak, az élelmiszer előállításában részt vevő gazdasági vállalkozásoknak és a vidéki önkormányzatoknak azzal, hogy
2021-től 80 százalékos nemzeti társfinanszírozást tesz lehetővé az új európai uniós vidékfejlesztési források mellé a korábbi évek 17,5 százaléka helyett. Ez a jelenlegi Vidékfejlesztési Program forrásainak megháromszorozását jelenti.
Nagy István kiemelte, a Közös Agrárpolitika (KAP) másik pillére, a jövedelempótló támogatások révén pedig további 3,272 milliárd forintnyi, teljes egészében uniós forrásból segíti a hazai mezőgazdasági szereplőket. Így a KAP uniós és hazai forrásai révén
az elkövetkező kilenc évben összesen mintegy 7,537 milliárd forint érkezik a magyar vidék erősítésére, fejlesztésére.
– Az eddig még soha nem látott nagyságrendű forrásoknak köszönhetően természetesen folytatódik a vidéki falvak, kisvárosok infrastruktúrájának megújítása, a közösségekre épülő és élhető vidéki Magyarország építése.