2000 január: megnyílt a fortyogó méregkatlan, katasztrófa a Tiszán

Erdély, Máramaros. Ott, Nagybányától négy kilométerre, a Lápos folyó mellett fekszik az ősi bányászfalu, Zazár. Nevét, azt hiszem, nem sokan ismerték. Egészen 2000-ig. Akkor címlapra került a történet, amelyben a mit sem vétett falu is tragikus szereplő. A vétkes – mit vétkes, bűnös! – a román-ausztrál aranybánya vállalat: a hírhedt Aurul.

A fejlett országokban már rég nem használták azt az ósdi technikát, amit az Aurul még egyre erőltetett: a meddőhányóban lévő nemesfém kinyerését ciánnal. Ez ugyanis nemcsak elavult, de egyben nagyon veszélyes módszer. A 2000. január 31-ére virradó éjszaka tragikus történése is ezt igazolta.

A katasztrófa a Zazár határában lévő hatalmas ülepítőműnél történt. A technológiához szükséges medence túlterhelt fala már nem bírta a nyomást. Átszakadt. Huszonöt méteres, hatalmas nyílás tátongott, azon át kezdett ömleni a ciánnal szennyezett víz. Óriási erővel tört utat magának. Beterítette a környéket, elárasztotta a falu nevét viselő kis mellékfolyót, majd az anyafolyót, a Lápost vette birtokba. Nem volt megállás, hogy is lett volna, mi tudott volna ellenállni százezer köbméter anyagnak? A méreg nemsokára elérte a Szamost, onnét ment tovább, a Tiszába. Negyven kilométer hosszan terítette be az élővizet. Másnap a magyar szakaszig jutott. A folyó felszínén és partján elpusztult halak irdatlan tömege jelent meg. A Tisza élővilága halálos csapást szenvedett.

Megdöbbentő felfedezést tett a hatóság: a romániai vállalatnak kárelhárítási terve nem volt. Meg sem kísérelték a szennyezés megakadályozását, vagy akár csak enyhítését. A felső és középső szakaszon az apró élőlények és a halállomány háromnegyede megsemmisült. Az alsó szakaszon ugyanakkor teljes, 100 százalékos volt a pusztulás! 1240 tonna hal ment az enyészetbe, és tizenötezer család veszítette el megélhetését a ciánkatasztrófa során.