Közélet

Új híd épülhet Szegeden

Új híd épülhet Szegeden

2020. december 27., vasárnap
Új híd épülhet Szegeden

A közlemény szerint a tervezhető gyorsforgalmi fejlesztések közé tartozik az M2-es autópálya Vác utáni folytatása egészen az országhatárig. A támogatott projektek között szerepel a Békéscsaba gyorsforgalmi bekötését megteremtő M44-es Kecskemétig érő szakaszának előkészítése, az M3-as autópályától a román határig vezető M49-es autóút, amellyel a harmadik négysávos kapcsolat jön létre Erdély irányába, és az M81-es, amely az M1-es és az M7-es között létesít észak-déli irányú gyorsforgalmi folyosót Budapesttől távolabb, Székesfehérvár érintésével. Továbbá jelentősen javul a Szombathely és a szomszédos városok - Körmend, Kőszeg - közötti közúti összeköttetések színvonala is.

Több előkészítési projekt alapozza meg főútszakaszok négysávosítását például Debrecen, Jászberény, Kecskemét, Nagykanizsa, Veszprém és Zalaegerszeg térségében. Ajkától Zircig sok településen elkerülő útszakaszokat építenek, amelyek javítják a helyi életminőséget a belső útszakaszok tehermentesítésével.

Mohácson és Vácon a Dunán, Szolnokon és Szegeden a Tiszán, Szamossályiban pedig a Szamoson épülhet új híd.

Emellett autópályás és főúti csomópontok tervezése is megkezdődik, többi között Balatonfürednél, Gödöllőnél, Kunszentmártonnál és Üllőnél

A legújabb kötelezettségvállalás 2021 és 2026 között fedezi a beruházások előkészítésével kapcsolatos költségeket, csak jövőre több mint 26 milliárd forint értékben.

A forrás biztosításával a projektek haladásához szükséges következő munkafázis finanszírozása, és így végrehajtása vált lehetővé. Az előkészítés esetleges további ütemeihez, később pedig a kivitelezéshez szükséges forrásokat újabb kormánydöntésekkel lehet előteremteni – ismertették.

A közleményben Mosóczi Lászlót, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát idézve azt írták: a tervezett fejlesztések a jelenleg még nehézkesen, időigényesen megközelíthető országrészek biztonságos, gyors és kényelmes elérését teszik lehetővé. A közúthálózatba bekapcsolódó települések és térségek gazdasága megélénkül, és vonzóbbá válnak a munkahelyeket teremtő beruházóknak.

A 2016-ban indult Útprogram eddigi teljes keretösszege 3200 milliárd forint volt, a kezdődő előkészítésekkel további 3000 ezer milliárd forintnyi közútfejlesztés alapjai készülnek el.

A tervezett beruházásokban mintegy 1200 kilométer új és fejlesztett közútszakasz, ezen belül mintegy 560 kilométer négysávos út létesülhet - tudatta az államtitkár.

Emlékeztettek: a kormány egy novemberi kormányhatározatban már elkülönített mintegy 430 milliárd forintot négy, kiemelt társadalmi igényen alapuló közútfejlesztés megvalósítására. 2021 és 2024 között megépül az M76-os autóút Fenékpuszta és Zalaegerszeg közötti szakasza, befejezik az M6-os autópályát a Bóly és Ivándárda közötti szakasz megépítésével. A forrás a 37-es főút Szerencs-Gesztely szakasza négysávúsítását és a Sajószentpéter-Berente elkerülő kivitelezésének költségeit is fedezi - olvasható a közleményben.

MTI/SzegedMa

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.