Menj utadra, 2020!

10 óra 23 perc, szilveszter-nap délelőttje: amikor kisütött fölöttünk a nap. Hogy a „fölöttünk” pontosan kikre érthető, mindegy is, ez legyen csak egyszerű jelkép, a lényeg, hogy már a kis dolgoknak is tudunk örülni. Mert az éjfélkor tovatűnő év nem sok ilyen kis dolgot hozott legtöbbünknek.

A téli, de mégiscsak hamisítatlan napsugár látványnak jó. Melegét alig érzem, nem baj, az illúzió a fontos. A rigó is megkezdi a szokásos köreit. Látótávolságban a nagytemplom, süvege fürdik a fényben. És tegnap nem volt, ma ismét van árnyéka a fáknak. Minden barátságos, minden olyan idilli… lenne. Mert az utcán most rajtam kívül egy lélek sincs.

Istenem, ez évben hányszor éltük át ennek nyomasztó pillanatát: az egyedüllétérzetet. A kihalt utcák, néptelen parkok magányüzenetét. A máskor a szél hozta gondtalan nevetés elnémulását. A csöndkényszert. A reggeli kötelező rítust: van-e láz? És a szimat, az rendben? Az ízérzék tökéletes? Ha igen, akkor ismét megúsztunk egy napot.

Menj utadra, 2020 – írom meggondolatlanul, mert egy év életútja napra-percre megszabott, sosem foghat második menetbe. Órái már megszámlálva. Tűnjön egyszerűen a semmibe. Nincs viszlát!