Ma eljön az az éjszaka...

A vándorút Názáretben kezdődött. Hosszú volt, keserves. De most ott járnak már a végcél közelében. József, az ács kitartóan megy elöl, istrángon vezeti a szamarat, amelynek hátán várandós asszony ül, Mária. A csacsi engedelmes, türelmes, mintha tudná, milyen kivételes feladatot teljesít.

Még néhány óra, és eljön az este. Igyekezniük kell, mert Augustus császár parancsa szerint a népszámlálásra mindenkinek az ősi városába kell megtérnie. Nekik a Jeruzsálemhez közeli Betlehem-Efratába. És a jövendölés szerint épp abban az időben, és éppen ott születik meg a gyermek, a titokzatos „békesség fejedelme”, aki veszélyt jelent majd a császár hatalmára.

A vándorok Galilea dombjait már megjárták, Szamária, aztán Júdea hegyeire is fölkapaszkodtak, túljutottak útjuk nehezén, s lassan elérnek céljukhoz, mire beköszönt az este. S utána itt lesz az az éjszaka, amikor a gyötrelmekkel teli útjuk véget ér. És amikor egy fiúgyermek számára elkezdődik a küzdelmes, dicsőséget hozó életút. 2020 éve volt ez.

Ismerjük a bibliai történetet. A kisded, Mária gyermeke azon az éjszakán életbe sírja magát. A nyolcadik napon a Názáreti Jézus nevet kapja majd. A hívő ember erre emlékezik karácsony vigíliáján. És arra a próbákkal teli életútra, ami aztán kétezer év szellemiségére hatott. A miénkre jelen időnkre is. De kire gondoljon, aki ebben így, szó szerint hinni nem tud? Hát ki másra, a gyermekre. A mindenkori védtelen gyermekekre. Mert a gyermek maga a „békesség fejedelme”.

Még néhány óra, és eljön az az éjszaka…