Közélet

Tízmilliárdok az időseknek

Tízmilliárdok az időseknek

2020. november 7., szombat
Tízmilliárdok az időseknek

A következő hónapokban két alkalommal is külön összegekhez jutnak a nyugdíjasok: november elején kapják kézhez a kiegészítő nyugdíjemelést, a jövő év elején pedig a visszaállítandó 13. havi nyugdíj kezdőösszege érkezik meg a címzettekhez - mondta a Magyar Nemzetnek Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, hozzátéve, hogy a két juttatás pár hónap alatt összesen 125 milliárd forintot jelent a nyugdíjasoknak.

"A 2020-as költségvetés tervezésekor 2,8 százalékos fogyasztói árnövekedéssel számoltunk, így januárban ennyivel emelkedtek a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások. Az első nyolchavi adatok alapján ugyanakkor a Pénzügyminisztérium szakemberei arra jutottak, hogy négy százalék lehet a várható nyugdíjas fogyasztói árnövekedés, a kormány emiatt 1,2 százalékos kiegészítő nyugdíjemelésről határozott" - mondta az államtitkár. Hozzátette: a kiegészítést januárig visszamenőleg, egy összegben kapják meg az arra jogosultak, az aktuális nyugdíjukkal egy időben. Az érintettek együttesen 47 milliárd forinthoz jutnak így.

A jövő év elején érkezik meg a visszaállítandó 13. havi nyugdíj kezdőösszege. Mint Tállai András rámutatott, a 13. havi nyugdíjat négy lépcsőben állítja vissza a kormány. Jövőre negyedhavi összeget kapnak kézhez az időskorúak, 2022 elején félhavit, a 2023-as kifizetés háromnegyed havi összegnek felel majd meg, 2024-ben pedig a havi nyugdíj teljes összege eljut a jogosultakhoz.

A 13. havi nyugdíjjal azután minden esztendőben teljes összegben számolhatnak az idősek - mondta az államtitkár, aki külön hangsúlyozta: a kormány válságidőszakban is előteremti a fedezetet rá, hogy visszaadja azt a juttatást, amit annak idején Gyurcsányék elvettek. Mint Tállai András megjegyezte, a 13. havi nyugdíj kezdőösszegeként jövőre 77-78 milliárd forinthoz jutnak az időskorúak.

Ezenkívül - tette hozzá az államtitkár - jövőre már jelentős gazdasági növekedéssel számol a kormány, olyannal, amely nyugdíjprémium kifizetésére is lehetőséget ad. Erre a célra 2021-ben 53 milliárd forintot tett félre a kormány - írja szombati számában a Magyar Nemzet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.