A csuklósbusz-karriertörténet szegedi szála

Nem világraszóló siker volt, mégis, műszaki lexikonba kívánkozó esemény: a GA 12-00 jelzetű jármű 1960-ban minden más országot megelőzve elsőként állt Budapesten forgalomba. Ez volt a legelső csuklós autóbusz. A forgalomnövekedés indokolta, hogy több utast befogadó járművek készüljenek.

Németországban a Mercedes kísérletezett vele – ezt Bajsz Gábor közlekedéstörténeti blogjában olvasom –, de még ki sem tudták próbálni forgalomban, amikor magyar társa már utasokat szállított. Megszületése mesébe illő: „A Fővárosi Autóbusz Üzem főműhelyében három fiatal mérnök, Rózsa László, Lassú Gábor és Színi Béla készítette el az első járműveket. Egy levágott farú Ikarus 60-asból, egy, az első részétől megfosztott TR 5-ösből, valamint a Vörös Csillag Traktorgyár golyóskoszorús zsámolyából jött létre az ITC 600-as típusjelű csuklósbusz. A három mérnök a rajzasztali skicceket a műhely falára másolta, a munkások ez alapján építették meg az első buszt. A műszaki egyetem mérnökei a falfirkák, a skiccek és a kész alkatrészek alapján készítették el a műhelyrajzot – jóval azután, hogy már futott az első busz. A népszerű nevén FAÜ-csuklósból 267 darabot gyártottak, de egyetlen egy sem maradt fenn belőle.”

A vidéki városok közül leghamarabb Szeged kapott az alkalmon: az akkor divatban volt „kijárós” módszerrel elérték, hogy a BKV elődje megépítse a szegedi No. 1-es csuklóst. 1962 nyarán üzembe is állt. Abban az évben nyolc „viszonylaton” jártak a kék-ezüst buszok, de csak csekély számban, s emiatt ritka menetrenddel. A csuklós beállása javított a helyzeten. Igaz, nem volt zökkenőmentes az indulás: jókora, harminc méteres körben tudott megfordulni, ezért ki kellett bővíteni a járat végállomását. Ez kezdetben Szőreg volt. „Még nem közlekedett egész nap, hanem úgynevezett kisegítő járatként üzemelt. Először a hajnali járattal kiment Szőregre, hazavitte az éjszaka dolgozókat, majd az 5:30-assal visszajött a városba és behozta a reggel korán kezdőket. Ezután a déli órákban az Anna-kút – falemezgyár vonalon fordult, vitte oda a délutáni műszakba indulókat és hozta vissza a délelőtti műszakosokat. Már ezzel a nem egész napos üzemmel is javította a szegedi buszközlekedést.”

A következő években sorra jöttek az újabb csuklósok. Idővel a kisebb, korszerű társaik kedveltebbek lettek, de a hangulatos ülőkalauz-megoldás varázsa megmaradt. Amiről ma már csak hallomásból tudhat egy fiatal. Ahogy „kaller” sincs már régen.