Közélet

Sikeres a védekezés az iskolákban

Sikeres a védekezés az iskolákban

2020. október 6., kedd
Sikeres a védekezés az iskolákban

A minisztérium összegzése szerint a több mint 6000 köznevelési intézmény közül összesen 25 óvodában és 6 iskolában van érvényben rendkívüli szünet, ez az összes intézménynek csupán az öt ezreléke.

Tantermen kívüli, digitális munkarendben az október 6-i adat szerint a 3079 iskola közül mindössze 5 teljes feladatellátási-helyen és további 83 intézményben egyes osztályok diákjai tanulnak, ez az iskolák mindössze 3 százaléka - ismertették.

A tárca megállapítása szerint a tendencia egyértelműen kedvező, hiszen immár két hete csökken azon iskolák, illetve osztályok száma, amelyek nem hagyományos munkarendben vesznek részt az oktatásban.

Kitértek arra is, ahogy azt az országos tiszti főorvos is elmondta, a fiatalok körében csökkent a fertőzöttség aránya. Ebben nagy szerepe van a gyerekek, tanulók, pedagógusok és a családok fegyelmezettségének, valamint a köznevelési intézmények számára meghatározott óvintézkedések betartásának. Ugyanakkor továbbra is nagyon fontos, hogy a köznevelés minden szereplője változatlanul ilyen felelősségteljesen viselkedjen - rögzítették.

(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.