Közélet

Befogták az őzeket a vásárhelyi katolikus temetőben

Befogták az őzeket a vásárhelyi katolikus temetőben

2020. október 22., csütörtök
Befogták az őzeket a vásárhelyi katolikus temetőben

Évek óta problémát jelent Hódmezővásárhelyen, hogy egy őzcsapat beköltözött a katolikus temetőbe. A hozzátartozók folyamatosan panaszkodnak, hogy a vadak lelegelik a sírokra kitett virágokat, koszorúkat. Most nagyszabású akció révén szinte teljeskörűen megoldódik a probléma, csak 1-2 őz maradt, amiket nem sikerült befogni, sem kihajtani.

– Állóhálós módszerrel fogtunk be 7 őzet. A két méter magas hálókat, amiket a Gödöllői Szent István Egyetem biztosított számunkra, a temetőben több helyen, az őzek csapásai környékén húztuk ki, majd beletereltük az állatokat – tudta meg a portál Soós László tájegységi fővadásztól.

A befogásban összesen 33-an vettek részt, több vadász, a Szegedi Vadaspark igazgatója, az önkormányzat munkatársai, a helyi rendőrség, a Kegyeleti Kft. és a református temető gondnoka is segítette a munkát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.