A kormányfő több idézetet is felelevenített a 2016-ban elhunyt Nobel-díjas írótól, így például azt, amelyben Kertész Imre az antiszemitizmust fertőzésnek, pandémiának, ideológiai járványnak, "szennyes lelkek gyilkossággá fajuló szórakozásának" nevezi.
"Akkor még nem volt arról szó, hogy antiszemita jelölteket baloldali képviselőjelöltnek el lehet indítani" - fogalmazott a miniszterelnök, utalva arra, hogy a vasárnapi tiszaújvárosi időközi parlamenti választáson induló ellenzéki jelölt, Bíró László egyebek mellett Judapestnek nevezte Budapestet.
Orbán Viktor kiemelte, hogy 2010 óta több mint 4 ezer milliárd forint fejlesztés, beruházás történt Budapesten. Nyilvánvalónak nevezve a különbséget az egy évtizeddel ezelőtti főváros és a mostani között.
Magyarország az elmúlt években és jelenleg is erején felül vállal kulturális kiadásokat, mert "kultúrnemzet vagyunk" - hangsúlyozta, példaként megemlítve a Liget Budapest projektet, a filmipar támogatását és a Magyar Állami Operaház felújítását.
(MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.