Ikonikus szegedi pedagógus tiszteletére avatnak emléktáblát


A volt tanítványok nevében beszédet mond B. Nagy Péter, Magyarország New York-i főkonzulátusának konzulja.
2017. június 18-án hunyt el Dr. Sindely Pál, a Kőrösy József Közgazdasági Szakközépiskola nyugdíjas tanára, aki közel hatezer diákot tanított matematikára és földrajzra. A tanulók nagyon kedvelték Szeged ikonikus pedagógusát, aki még idős korában is aktív tájfutó volt.
Sindely Pál Csabacsűdön született 1947. január 26-án. 1971-ben végzett a JATE-n matematika–földrajz szakos tanárként, 1979-ben doktorált földrajz szakterületen. 1971-től 1980-ig a Kőrösy József Közgazdasági Szakközépiskola Kollégiumában dolgozott nevelőtanárként, 1980-tól pedig az iskola tanára lett. Pályafutása során közel 34 ezer órát tartott, mintegy hatezer diák számára.
A Kőrösy József Szakközépiskolában eltöltött évtizedekről szóló könyve 2010-ben jelent meg Tanári emléktöredékek vonzásában címmel, amely egyben kordokumentum is.