![Ritkán fordul elő olyan olimpián, mint ami Böde-Bíró Blankával megtörténik](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440141_auto_resized.jpg?ver1)
Az imént említett videóban hangsúlyos szerepet kapott a Huszár Mátyás rakparton történt felvonulás, ahol különböző szakszervezetek hirdették elképzeléseiket a világról. Az egyik 1973-as fotó tanúsága szerint arra is volt példa, hogy a Széchenyi téren, a városháza előtt űrhajókat formáztak a felvonulók.
Kétségtelen tény, hogy a SZIN fontos helyszínéül szolgált a Széchenyi tér, ahol a felvonulás mellett egy ünnepi dísztribünről tartottak beszédet a bennfentesek – természetesen mindezt a korszaknak megfelelően az antiimperialista szolidaritás, a béke és a barátság jegyében tették.
Még mindig 1973-ban járunk. Ekkortájt az Újszegedi Szabadtéri Színpad adott otthont a SZIN koncertjeinek.
A ligetben lépett fel a korszak meghatározó együttese, a Sipos Péter, Fenyő Miklós, Kékes Zoltán és Csurgay Attila nevével fémjelzett Hungária is.
A fotókon jól látható, hogy már a 70-es években is elsősorban a fiatalok érdeklődését váltotta ki a rendezvény.
A közönség közt akadt, aki Kelet-Berlint, az NDK fővárosát népszerűsítő sapkát viselt.
Az 1977-es Szegedi Ifjúsági Napokon a Móra Ferenc Múzeum előtti Móra-park is becsatlakozott a rendezvénybe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.