Több szabályt is megsértett a kirúgott vásárhelyi csoportvezető


Újabb részletek váltak ismertté a hódmezővásárhelyi önkormányzatnál történt visszaélésekről. Az ügy a napokban történt szegedi rablások tettesének kézre kerítése után derült ki, addig a városháza vezetése nem beszélt róla a nyilvánosság előtt - írja a Délmagyar.
A feltételezések szerint a szegedi rabló korábban a vásárhelyi hivatalban dolgozott vezető beosztásban, csoportvezetőként, de februárban elbocsátották. – A hivatalban történt visszaélésekről miért csak összapparátusi értekezleten esett szó, miért nem kapott erről tájékoztatást a képviselő-testület? Az előző vezetés mondvacsinált ügyeiről a polgármester rendszeresen tájékoztatja a sajtót. Szeretnénk megtudni az igazságot, miért tettek feljelentést a volt csoportvezető ellen? – kérdezte Cseri Tamás fideszes önkormányzati képviselő. Juhász Róbert belső ellenőrzési csoportvezető szerint a hivatalban május elején tett bejelentést egy ügyfél. Ekkor kérte fel az aljegyző a belső ellenőrzési csoportot egy soron kívüli vizsgálatra, ami május 6-án kezdődött. A jelentésük május 18-án készült el, amit az aljegyző május 22-én hagyott jóvá. További részletek
olvashatók.