Bátorságért Érdemjelet kapott három szegedi tűzoltó


Kontrát Károly miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára köztársasági elnöki kitüntetéseket, Életmentő Emlékérmet, valamint belügyminiszteri elismeréseket adott át az állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából, Államalapító Szent István király tiszteletére megrendezett ünnepségen Budapesten. A rendezvényen három Csongrád megyei tűzoltó is Bátorságért Érdemjelet vehetett át a miniszterhelyettestől - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.
Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere, állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából kiemelkedő helytállása, bátor magatartása elismeréséül
Bátorságért Érdemjelet
adományozott, egyben jutalomban részesítette
Harmos Krisztiánt
, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szegedi hivatásos tűzoltó-parancsnokság volt gépjárművezetőjét,
Meskula Gergely
c. tűzoltó zászlóst, szegedi hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját, valamint
Virág Zsolt Ervin
c. tűzoltó törzsőrmestert, a szintén a szegedi hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját. A három hivatásos tűzoltó egy melléképületben keletkezett tűzesetnél, oltás közben két, nagy hőterhelésnek kitett acetilén- és egy oxigénpalackot mentettek a tűzből, megakadályozva ezzel, hogy azok felrobbanjanak. Idén június 10-én egy szegedi ház melléképülete lángolt. A tűz a lakóház melléképületében keletkezett, amelyet műhelyként használtak. Az égő helyiségben kettő acetilén és egy oxigénpalack volt. A hőkamerás vizsgálatot követően megállapították, hogy az acetilén palackokban visszafordíthatatlan reakció indult be, a robbanás elkerülhetetlen volt. A tűzoltás vezetője azonnal elrendelte a palackok kilövését. A palackokat ki kiellett vinni az épületből, a mozgatásra önként jelentkezőket kért. Mindhárom tűzoltó gondolkodás nélkül, azonnal elvállata a feladatot, a palackokat rövid időn belül biztonságos helyre szállították. A tűzoltók bátor cselekedetének és jó helyzetfelismerő képességének köszönhetően a tűzeset során nem történt személyi sérülés.