Közélet

Patkánymentes övezet lehet a töltés menti szégyenfolt

Patkánymentes övezet lehet a töltés menti szégyenfolt

2019. március 27., szerda
Patkánymentes övezet lehet a töltés menti szégyenfolt

Felszámolhatják az Etelka sor és Tápé közötti szégyenfoltot. A környékbelieket felháborította, hogy az Irinyi János utcát várhatóan hetekre lezárják a közeli Szillér-Baktó-Fertői főcsatorna felújítása miatt, azonban a felújítandó terület komoly közegészségügyi fenyegetést jelentett a korábbiakban.

Két férfi lakott egy viskóban a töltéshez közeli szakaszon, mikor legutóbb írtunk a területről. A hajléktalantörvény hatályba lépése előtt egyikük azt mondta, hogy rájuk a tilalom nem vonatkozik, hiszen erdőben élnek, ami nem számít közterületnek. A viskójuk körüli területnél a növényzetet szinte teljesen letarolták nemrégiben. A munkálatokat követően odébb egy újabb viskó tűnt ki. Információink szerint itt is ketten laknak, bár amikor ott jártunk, mi nem találkoztunk senkivel.

Így nézett ki a hajléktalanok lakta kunyhó. Fotó: Kovács Ferenc

Erre azért volt szükség, mert a területen fogják kiszélesíteni a Szillér-Baktó-Fertői főcsatorna medrét. A munkálatok következtében várhatóan hetekre lezárják a városrészbe vezető legforgalmasabb útvonalat, az Irinyi János utcát – ezt a tápéiak nagy része felháborítónak tartja. A pontos részletek még nem ismertek, ezt Szécsényi Rózsa tette közzé egy Facebook-csoportban.

Így néz ki most a letarolt növényzettel. Fotó: Kovács Ferenc

Szégyenfolt sorozatunkban megírtuk, hogy a hányattatott sorsú terület patkányoktól hemzseg. Ez azzal jár, hogy a töltésoldalban kis túlzással nem volt olyan négyzetcenti, amit ne borított volna be a szemét.

A komoly közegészségügyi problémát jelentő állapotok miatt azonban ismereteink szerint nem indult semmilyen eljárás, pedig az önkormányzat az elhanyagolt környezet miatt súlyos büntetést szabhatott volna ki.

Ettől a látványtól búcsúzhatnak a tápéiak. Fotó: Kovács Ferenc

Szénási Róbert önkormányzati képviselő a nyáron azt nyilatkozta, hogy a terület kusza tulajdoni viszonyai miatt nem lehet rendet tenni a töltés közelében. "Meglehetősen nehéz kiigazodni a tulajdonviszonyokon, mert nagyon sok tulajdonos közt oszlik meg a terület, ráadásul gyakorlatilag be sem határolható, hogy melyik teleknek hol a vége. Az elmúlt évek alatt mindössze egy tulajdonos volt, aki eladásra kínálta a telkét, viszont horribilis összeget kért érte, ezért esélytelen volt, hogy az önkormányzat megvásárolja azt" – nyilatkozta a városatya akkor. A hajléktalanok kapcsán Szénási azt nyilatkozta, már találtak megoldást az – akkor még – erdőben élők problémájára.„A hajléktalantanya záros határidőn belül felszámolásra kerül. A napokban járt le az utolsó hátár idő, és most szállítják el onnan a hajléktalanokat. Állítólag valahonnan pénz érkezett hozzájuk, és abból fognak albérletbe menni" – árulta el a képviselő, de ez tévesnek bizonyult, hiszen még ősszel is ott laktak a férfiak. A terület tisztaságával kapcsolatos kérdéseinket elküldtük az önkormányzatnak és Szénási Róbertnek is. Amint választ kapunk, frissítjük cikkünket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.