1700 fiatalnak segített álláshoz jutni az Ifjúsági Garancia program


Az Ifjúsági Garancia nevű projekt keretében támogatják a fiatalok elhelyezkedését Csongrád megyében – ismertette Juhász Tünde kormánymegbízott kedden. A projekt, mely 2015-ben indult, 2021-ig hétezer embert vonhat be 7 milliárd forintos támogatásból.
"A helyi és ez által a megyei foglalkoztatottsági szint emelése, a térség gazdasági helyzetének javítása mindannyiunk közös célja. Az Ifjúsági Garancia konkrét javítási lehetőségeket kínál a program célcsoportját alkotó, 25 év alatti fiatal álláskeresők munkaerő-piaci helyzetére" – mondta Juhász Tünde kormánymegbízott kedden a Csongrád Megyei Kormányhivatalban.

Juhász Tünde arra is kitért, hogy a megyében a regisztrált álláskeresők száma a 2010. januári 25 ezer főről 2019. januárra 18 ezer főre csökkent, azaz 7 154 főre esett vissza, ami 72 százalékos csökkenésnek felel meg.
"Szegeden 2010 januárjában még több mint kilencezer álláskereső szerepelt a járási regisztrációban, kilenc év alatt mintegy hatezer fővel, közel harmadára, 3 257 főre csökkent ez a szám" – részletezte.
Csongrád megyében 7,026 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre 5988 fiatal bevonásához. A programban nyújtott támogatások 2021 végéig lesznek elérhetőek. "2019-ben megyei szinten 1047 fő fiatal bevonását tervezzük a munkaerő-piaci programba" – mondta a kormánymegbízott. "A programok keretében elérhető támogatási formákról és a részletekről, kollégáim a most következő előadásokon fognak kitérni, illetve természetesen lehetőség nyílik arra is, hogy egyéb foglalkoztatási-, munkaerő-piaci vonatkozású kérdéseikre választ kapjanak, hiszen a Járási Hivatal munkatársai készséggel áll rendelkezésére" – mondta. A szegedi járásban a program 2015-ös indulása óta idén január végéig 1745 fiatalt vontak be, melyhez 1,464 milliárd forint kifizetett támogatás köthető, illetve majd' 1500 vállalkozás kapott támogatást.