Ismét elhasalt az SZKHT hótakarításból


Minden a legnagyobb rendben! – állítja Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője. Ennek ellenére a szegediek többsége a keddi hóesésben toporogva nem érezte így.
Szakadó hó borzolta a kedélyeket Szegeden kedd este. A hétvégén is korholták a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft-t, amiért
úgy tűnik, hogy nem megfelelő intenzitással takarították vasárnap este az utakat, amik aztán jégpályává váltak. Kedden szintén kinyílt a kommentesláda a Szegeden láttalak Facebook-csoportban.

A hozzászólók többsége azon hitetlenkedik, hogy már viszonylag kevés hótól is megbénul a forgalom a városban, így például a nagykörúton csak araszolva lehetett előrehaladni a hóesés közben. Mások elsütötték a már-már szakállas poént, hogy a hókotró istenséghez hasonló, hiszen mindenki beszél róla, mégse látta senki.
Erre cáfolt rá egy másik hozzászóló, aki látott hókotrót, csak épp a tolólapátja nem volt leengedve és a kép tanúsága szerint még sót sem szórt az úttestre.
"Felkészülnek! Eddig csak mondták, lehet hogy most csinálják is? Mire elolvad biztosan készen lesznek. Szörnyű amit művelnek" – írta egy másik kommentelő.

Makrai László szerint megfelelő felkészültséggel várták a hétvégi és a keddi havazást is. Megkeresésünkre abból a síkosságmentesítést szabályzó önkormányzati rendeletből idézett, melyben azt írják, hogy
5 centi hó alatt a Belvárosi hidat sem kezdik el takarítani, viszont a városban összesen 240 kilométernyi út takarításáért felelős az SZKHT.
Rozsnyai János, a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt. szállítás és logisztikai részlegvezetője szerint vasárnap este a nagygépek a fő- és tömegközlekedési útvonalakon hatszor, a kiemelt belvárosi szakaszokon és a nagykörúton pedig kilencszer közlekedtek. Azt viszont még mindig nem derítettük ki, ha azt állítják az önkormányzati cégek, hogy rendesen takarítják az utakat, akkor a szegediek miért érzik úgy, hogy káosz alakul ki, amint egy kevés hó esik. A választ közöljük, amint megkapjuk.