Botka lebukott! - bezárta az iskolát, majd ingyen odaadta a migránsbarát szervezetnek



Botka László 2002 után bezáratott egy iskolát Szentmihályon, majd 2015-től ingyen és bérmentve odaadta a hírhedt MigSzol csoportnak, vagyis a Migráns Szolidaritás, az erősen Soros György-közeli "civil" szervezetnek, akik raktárbázisul használták az egykori iskolaépületet.
2015-ben, amikor a városunkban is erősödött az ilegális migráció nyomása, egy szegedi szervezet
néven a vasútállomásnál élelmiszerrel és ruhákkal segítette az illegális migránsokat. Ugyanebben az évben szeptemberben a MigSzol föltűnt a Keleti pályaudvarnál is, ahol hetekig kenték a vajaskenyeret az illegális migránsoknak. Mint az köztudott, a párizsi óriási, több száz halálos áldozatot követelő terrotámadás elkövetőit a terrorista Salah Abdeslam éppen ekkor és itt, a Keleti pályaudvarnál szedte össze és utaztatta át Nyugat-Európába.
Migráns Szolidaritás: terroristákat támogatnak
A MigSzol az a szervezet, mely több provokációt is rendezett a magyar határkerítésnél, és még gyűjtést is rendeztek a röszkei zavargások főkolomposának, H. Ahmednek, aki egy tisztázatlan múltú, több útlevéllel is rendelkező szír migráns. H. Ahmednek kulcsszerepe volt abban, hogy zavargások alakultak ki Röszkénél, amikor a kormányzat lezárta a déli határt, és ezzel enyhített a városunkat és az országot, valamint Európát sújtó migrációs nyomáson. A MigSzol tehát egy olyan szervezet, amely még egy sötét múltú terroristának is pártját fogja. H. Ahmed védőügyvédje egyébként az egykori szocialista igazságügyi miniszter, Bárándy György. Botka László szocialista polgármester a 2015-ben, az illegális migráció támogatására alakult
nak korábban jelentős támogatásokat nyújtott Szegeden: egy korábban Botka által bezáratott szegedi iskolát ugyanis ingyenesen a radikálisan migránstámogató MigSzolrendelkezésére bocsátott, mi több, a szervezet által a szegedi vasútállomáshoz felállított faház fölállítását is támogatta a Botka-vezette szegedi önkormányzat. A szervezet egy a számtalan, Soros Györgyhöz köthető "civil" szervezet közül. Ezek közös célja a migránsok segítése, és annak megoldása, hogy a migránsok - akár illegálisan is - akadálytalanul juthassanak el Nyugat-Európába, az sem probléma, ha útlevél és azonosítók nélkül. Botka László a szegedi MigSzol megalakulásához és működéséhez anyagi és erkölcsi támogatást is nyújtott korábban, ahogyan a szegedi önkormányzat, az önkormányzat intézményei és cégei is. Tehát a polgármester egy olyan "civil" szervezetet támogatott, mely az illegális migrációt segítette.

Botka támogatta a MigSzol szegedi akcióit, és ingyen adott a MigSzolnak egy általa bezárt iskolát
A Délmagyar 2015. július 30-án írta meg, hogy
egy hónapja nyílt meg a szegedi önkormányzat támogatásával a migránsokat segítő faház
, a MigSzol bázisa a szegedi nagyállomás előtt. 2015. szeptember 25-én pedig arról írt a helyi napilap, bezárták a faházat,
és búcsúzóul Botka László, és Nagy Sándor alpolgármester is
megjelent. A MigSzol egyik raktára pedig éppen Szentmihályon volt, a Botkáék által bezárt Gárdonyi Géza Általános Iskolában. Ezt az iskolát Botka László záratta be, majd később egy döntéssel ingyen odaadta a MigSzolnak. A MigSzol szegedi frontembere egyébként az a Kékesi Márk, aki kormányzati migrációs plakátot rongált. A MigSzol nemrég
, egy budapesti iskolában nyelvórákat tart "menekülteknek, migránsoknak".
Botka soha nem beszélt egyenesen migránsügyben, ezért nagyon homályosak a céljai
Szeged polgármestere egyike volt azoknak, aki a migrációs nyomást nem ismerték fel idejében és kisebbíteni akarták annak jenetőségét. Korábban Botka azt mondta, "
". De még érdekesebb az a kiszólás, amit a német szocialista Martin Schulz ejtett meg. Ő szó szerint azt mondta, "
"– ezekkel a szavakkal emlegette márciusban Martin Schulz, az Európai Parlament akkori elnöke a Botka László vezette Szegedet. Amikor Botka "viccesebb" kedvében volt, akkor pedig ilyeneket nyilatkozott a szegedi közgyűlésben a migrációról, a kvótáról, vagy éppen a betelepítésről: "Képviselő úr, a helyzet rosszabb egyébként, nem állt le ez a folyamat, szeretném hivatalosan is bejelenteni, hogy jövő héten maga a piréz nagykövet fog hozzám látogatni, és egy szegednyi, 170 ezernyi migráns kannibál piréz letelepedéséről fogunk tárgyalni" –
mondta Botka László polgármester
. Az is köztudott, a magyarok, és Európa biztonságát is szavatoló kerítésről korábban össze-vissza beszélt Botka. Előbb azt mondta, "Ha már ott van az a kerítés…
Inkább meg se kellett volna építeni
", majd később
a Reutersnek azt mondta még a bukása előtt
, miniszterelnök-jelöltként, hogy "azon leszünk, hogy minél gyorsabban le tudjuk bontani a kerítést". Tekintettel arra, hogy Botka és a MigSzol között ennyire harmonikus volt a kapcsolat, és Botka több ízben is támogatta a migránspárti szervezetet, átadott nekik raktárnak egy általa bezáratott iskolát, és közben a polgármester ennyire ellenezte a határkerítést, sokakban fölmerül a kérdés, vajon milyen paktumot köthetett az európai baloldal egyik vezérével, Martin Schulzcal Botka László, mely paktumak esetlegesen az a célja, hogy Szeged is fogadjon be migránsokat.