85 éve halt meg „Szeged minisztere”

1932. október 11-én, a fővárosi hírügynökségek rövid beszámolóban adtak hírt arról, hogy gróf Klebelsberg Kunó (sz. 1875) volt vallás- és közoktatásügyi miniszter a Korányi- klinikán paratífusz utáni lábadozás során váratlanul meghalt.

Halálhíre nagy megdöbbenést keltett szerte az országban. Legkedvesebb városában, Szegeden, ahol annyit alkotott – egyetem, klinikák, a Fogadalmi templom, a Dóm téri épületegyüttes, pedagógiai és teológiai főiskola, 18 új iskola, a SZUE, füvészkert, sportpályák, tornatermek, kollégiumok, szabadtéri játékok elindítása – este másfél órán keresztül zúgtak a harangok. Másnap a közgyűlésen Somogyi Szilveszter polgármester többek között ezt mondta: „Óriási csapásnak tekintem én ezt magára a magyar nemzetre, melynek egyik legnagyobb fia volt… Az ország határain belül különösen minket, szegedieket ért óriási csapás… Az utolsó évtized alatt itt, ebben a szörnyű rossz helyzetben, ahol városunkat a trianoni szerződés is elnyomta, az ő tervei, eszméi láttak el bennünket, kereskedőinket, iparosokat, munkásainkat munkaalkalommal… Ismét leszakadt egy fényes, egy ragyogó, egy nagyon értékes csillag…” Az egyetemi tanács rendkívüli ülésén Schmidt Henrik rektor megemlékezésében kiemelte, hogy Klebelsberg munkájának egyik betetőzése volt a szegedi egyetem felépítése és felszerelése. Külön megemlékezést tartott az orvosi kar, melynek jegyzőkönyve többek között a következőket tartalmazza: „1932. október 11. fekete betűkkel van beírva a magyar kultúra történetébe… Ezen a napon vesztette el legnagyobb jótevőjét, újjáteremtőjét, második alapítóját, Klebelsberg grófot… Nagy súlyt helyezett mindig arra, hogy karunkon lehetőleg a legjobb erőket gyűjtse össze… Tudományos munkásságra kiválóan alkalmas új otthont adott Szeged városának… Szeged mindig egyetemi város marad… A megbecsülés, amely Klebelsberg gróf támogatásával kiképzett tudósainkat az egész világon körülveszi, egész hazánkra kisugárzik, az egész magyar nemzetnek dicsőséget jelent… Annak a tudományos munkásságnak a gyümölcsét, amelyet Klebelsberg gróf a magyar jövendőbe vetett, törhetetlen hite és akarata tett lehetővé, nemcsak a tudományos világ, de az egész emberiség fogja élvezni.” (Szent-Györgyi Albert, Baló József, Issekutz Béla, Rusznyák István, Vidakovits Kamilló, Berecz Árpád, Kramár Jenő) A központi ünnepség a fővárosban, a Nemzeti Múzeumban volt, ahol Hóman Bálint mondta a búcsúztatót: „Klebelsberg Kunó a vallásos ember szent meggyőződésével hitt a kultúra nemzetmentő, államfenntartó hivatásában. A kultúra eszközeivel hitte kivívhatónak nemzetünk elrabolt jogait. Hirdette, hogy elvész az a nép, amely tudomány nélkül való.” A temetésre kívánságára legkedvesebb városában, Szegeden került sor. Szegeden tízezrek gyászoltak a Dóm téren és a környező utcákon. A temetési szertartást Glattfelder Gyula megyéspüspök végezte: „Bátran az Úr elé állhatsz, mert szívedben hűség volt Istennel szemben és jóság az emberekkel szemben.” Schmidt Henrik, az egyetem rektora ekképpen búcsúzott: ”A természettudományok minden ágának művelését tűzte ki egyetemünk különleges céljául. Így épült fel másodszorra egyetemünk.” Harangzúgás közepette vitték koporsóját a Dóm kriptájába, majd egy tanyai kisfiú vitt egy csokor virágot, szalagján a felirat: „Hálája jeléül Dobó Józsika”. Pontosan Klebelsberg sírja felett, a Dóm jobboldali kereszthajójában emelte a hálás város márvány síremlékét, melynek felirata: „Gondolattal, szóval, írással, és alkotásokkal szolgálta hazáját és Szeged városát. Virulásuk felett virraszt a feltámadásig.” 1938-ban Szent-Györgyi ekképpen emlékezett vissza „Gazdájára”: „Az én dolgozószobámban mindig van egy pár cserépnyi zöld növény Klebelsberg Kunó gróf képe alatt, jeléül annak, hogy ő még ma is él közöttünk.”

Hencz Péter