Ne tegyük a falevelet a kuka mellé!



Mert ha igen, fizetnünk kell érte. Továbbra sem megoldott a város által a házhoz menő zöldhulladék gyűjtés Szegeden. Jövő év végéig talán lesz előrelépés.
Több olvasónk is érdeklődött az iránt, hogy az ősz beköszöntével elszállítja-e a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. a ház elé kihelyezett zöldhulladékot. Ilyenkor ugyanis a lehullt falevelek miatt jóval több szemét gyűlik össze, és sokan nem tudják, mit kezdhetnek vele. A cég a megkeresésünkre közölte: a zöldhulladék egy kormányrendelet előírásai szerint 2015-től helyben komposztálandó, illetve a cég által üzemeltetett hulladékudvarokban térítésmentesen leadható. Utóbbi szolgáltatás mindazoknak jár, akik eleget tettek a közszolgáltatási díjfizetési kötelezettségüknek. Azok, akik valamiért nem tudják igénybe venni az udvarokat, azok a zöld hulladékukat kommunális hulladékgyűjtő edényben helyezhetik el, a vegyes hulladékra vonatkozó szabályok és gyakoriság szerint. További lehetőség a konténer-rendelés, vagy emblémás zsák beszerzése a Kft. Stefániai utcai ügyfélszolgálati irodáján. Az edényzet mellé kihelyezett zöldhulladékot azonban többlethulladékként kezelik, és csak térítés ellenében szállítják el. Ennek mértéke megegyezik a többlethulladék elszállítására vonatkozó díjjal. Ez alól kivételt képez a lomtalanítás, amikor térítésmentesen elviszik a szelektíven, elkülönítetten, rendezetten kihelyezett fanyesedéket – áll a társaság válaszában. A házhoz menő zöldhulladék gyűjtést eddig forráshiány miatt nem vezették be. Mivel ezt nem biztosítják az ügyfelek részére, ezért a vegyes hulladék gyűjtésére alkalmas edényben helyezhetik el akkor, ha nem tudják igénybe venni a hulladékgyűjtő udvarokat. A Kft. még azt írta, a fentiekre, valamint a lakossági észrevételekre, kérésekre tekintettel egy pályázatot nyújtottak be a fejlesztés érdekében, ami által elkülönített zöldhulladék gyűjtést valósítanának meg a családi házas és kertvárosias övezetben, megközelítően 33 ezer ingatlant és 65-90 ezer lakost érintően. A pályázat sikeressége esetén ez a jövő év végéig történhet meg.