Közélet

A kötelező betelepítést valós veszélynek látják az emberek

A kötelező betelepítést valós veszélynek látják az emberek

2017. szeptember 17., vasárnap
A kötelező betelepítést valós veszélynek látják az emberek

Kiszelly Zoltán politológus szerint az emberek a migránskérdést, a kötelező betelepítést valós veszélynek látják.

A szakember az M1 aktuális csatorna szombat délutáni műsorában azt mondta: a magyarországi ellenzék ezt nem látja be. Másrészt a balliberális ellenzék támogatás reményében a brüsszeli elvárásoknak próbál megfelelni, a Jobbik meg azt gondolja, ha támogatják a bevándorlásbarát politikát, azzal baloldali szavazókat is meg tudják nyerni. A politológus kiemelte, hogy kezdetben még 307 ember befogadásáról volt szó, majd ebből lesz mintegy 1300, s “nem tudjuk hol lehet a vége”. Ezt az emberek – különösen a terrortámadások, a Nyugat-Európában látható folyamatok miatt – valós veszélynek látják. Ráadásul

Kiszelly Zoltán

szerint látszik, hogy Európa-szerte népszerűtlen a szétosztási mechanizmus, hiszen mostanáig a 120 ezer emberből is alig vettek át pár ezret. Brüsszel és Berlin nem akarja beismerni, hogy Európa nem kér ebből a megoldásból – jegyezte meg a szakértő, kifejtve: Németország szeretne nagy számban importálni olcsó munkaerőt, míg Brüsszel – ahol “

Soros Györgynek

nagyon erős befolyása van” – a nemzetállamok hatáskörének csökkentésével akarja növelni hatalmát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.