Közélet

Egyre közkedveltebbek a családbarát munkahelyek

Egyre közkedveltebbek a családbarát munkahelyek

2017. július 31., hétfő
Egyre közkedveltebbek a családbarát munkahelyek
internet_szamitogep_gyerek_csalad

„Minden szülőnek az a vágya, hogy minél többet lehessen a gyermekével – vallja József, a kétgyermekes családapa. A családbarát szemléletet támogató munkahelyek szerint a dolgozóik körében az egyik legfontosabb alapkő a család, ezért igyekeznek olyan munkahelyet kialakítani, ami erősíti ezt az érzést.

Novák Katalin

szerint továbbra is a magyar nemzet egyik legsúlyosabb kihívása, hogy kevés gyermek születik. Hangsúlyozta: meg kell vizsgálni, milyen problémák állnak a fiatalok gyermekvállalásának útjában, és azokat le kell bontani. Az egyik ilyen eszköz a családbarát munkahelyek kialakítása lenne. A kabinet elkötelezett a munka és család egyensúlya mellett, és lehetőséget teremt arra, hogy minden család, házaspár megtalálja a legkedvezőbb megoldást. Tagadhatatlan, hogy a munka és a család összeegyeztetése sokak számára jelent kihívást. A családbarát munkahelyek viszonylag nem számítanak újdonságnak, számos vállalat és intézmény így próbálja megtartani a hatékony munkaerőt. A programok célja, hogy a gyermekes illetve a hozzátartozójukat gondozó szülők össze tudják egyeztetni a munkát a családi élettel. Sok esetben, ha a körülmények nem teszik lehetővé a két tényező harmonizálását, a munkavállalók egy része inkább kilép a munkaerőpiacról, különösen igaz ez a családanyákra. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a projekt által a nemek közti egyenlőség sokkal nagyobb szerephez jut. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Családbarát munkahely pályázatok már régóta léteznek ennek ellenére, összességében kevés az olyan vállalat, mely részt vesz rajta. Munkavállalói részről ezzel szemben egyre nagyobb igény mutatkozik a családbarát munkahelyek kialakítására. „Minden szülőnek az a vágya, hogy minél többet lehessen a gyermekével, én ezt talán könnyebben megtehetem, mint mások, mivel olyan munkahelyen dolgozom, ami abszolút családbarátnak számít – fogalmazta meg a családbarát munkahelyek lényegét

József

. A kétgyermekes családapa heti két napot tud otthonról dolgozni. Az irodájában kialakított gyermeksarokba pedig akármikor beviheti a még szülői felügyeletet igénylő apróságokat is. A legjobb dolognak mégis az „Apanapokat” tartja. „Mikor megszülettek a gyerekeim, lehetőségem volt öt nap szabadságot kivenni. Nagyon fontosnak tartottam ezeket a napokat, mert a szülést követő órákban váltunk igazi családdá. Ez az idő lehetővé tette, hogy egymásra tudjunk koncentrálni. Az ember ilyenkor ki tudja vonni magát a munkából, nem kell azon stresszelnie, mi történik a cégben – tette hozzá József, aki szerint sokkal több családbarát munkahelyre lenne igény. A megváltozott munkaerő-piaci tendenciák miatt manapság egészen más eszközökhöz kell nyúlnia a munkáltatóknak. A munkaerőhiány miatt a hatékony toborzás mellett legalább olyan fontos, ha nem fontosabb feladat a megfelelő munkaerő megtartása is. A PC Trade Systems Kft. a tavalyi évben családbarát szemléletével elnyerte a Családbarát munkahely díjat. A cég hisz abban, hogy munkavállalóik életében az egyik legfontosabb alapkő a család és igyekeznek olyan környezetet teremteni, ahol adottak a körülmények munkatársaik számára, hogy a családi élet szépségeit a munka ne vegye el tőlük, sőt inkább segítse ezeket még inkább megélni. Az „Apa, most te jössz” programjukat kollégáikkal együttműködve állították össze, azt a tényt szem előtt tartva, hogy IT-vállalkozásként a munkavállalóik nyolcvan százaléka férfi. Éppen ezért a program fókuszába is az apa került, természetesen nem kizárva a tervezetből az anyukákat sem.

Krémer Csaba

, a cég operatív vezetője elmondta: a projekt által szándékoltan a férfi-, illetve az apaszerephez kapcsolódó sztereotípiák mentén, azokat kicsit kikarikírozva szerettek volna a férfiak számára tükröt tartani, ezáltal fejlődést elérni, és így a feleségek, párok életét is megkönnyíteni. „Évről évre megújuló programról beszélünk, ez a Családbarát munkahely díjjal is honorált projekt májusban ért véget, de máris összeállítottuk a következő év programját, ennek címe: „Gyerekkel vagyok”, a célja, hogy a szülők minél több emlékezetes pillanatot tudjanak eltölteni gyermekeikkel, a mi segítségünkkel” – fogalmazta meg portálunknak az új program lényegét Krémer Csaba. A harmonikus szociális kapcsolatok megléte esetén a munka teljesítménye kiegyensúlyozottabb, a dolgozók motiváltabban és koncentráltabban végzik a feladataikat. A munka és a magánélet oda-vissza ható tényező vallja

Csótiné Ördög Edit

a Homokháti Kistérség Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ vezetője, akik már kétszer is elnyerték a Családbarát munkahelynek járó díjat. ”Ha valaki jól és eredményesen tudja végezni a munkáját, akkor úgyis tud hazamenni, és ezt a nyugalmat tudja hazavinni a családja életébe is. Azt a vezetői szemléletet próbálom erősíteni, hogy a munkáltatónak is érdeke hosszú távon, ha a dolgozók a munkájukat motiváltabban eltudják végezni” – mondta portálunknak az intézmény vezetője. A központ fő célkitűzésének tartja, hogy ne csak az ellátott csoportnál próbálják meg erősíteni a család támogató szerepét, hanem a saját munkavállalóik körében is. Jelenleg 120-130 fő között van az alkalmazottaik száma ebből 25 ember dolgozik részmunkaidőben vagy részmunkaidős keretben. „Nagyon szép, de nem könnyű munkakörben tevékenykedünk, családsegítő és védőnő kollégák dolgoznak nálunk, ők úgy tudják hatékonyan és jól végezni a feladataikat, ha otthon is megkapják mindazt a támogatást, amit a családoknak adnak. A mi feladatunk pedig, hogy biztosítsuk számukra a rugalmas munkaidőt, játszósarkokat alakítsunk ki a gyermekeik számára, ha valami problémájuk van nyitottan álljunk hozzá és támogassuk őket. Rendszeresen szervezünk csapatépítő tréningeket, ahová a családtagjaikat is meghívhatják. Ilyenkor együtt lehetnek a gyermekeikkel, sőt a szüleikkel is, ezáltal még tovább erősítjük az összetartozás érzést” – tette hozzá Csótiné Ördög Edit, aki családanyaként és női vezetőként azt vallja, ha szem előtt tartják, hogy mi a jó a családnak, akkor növelni tudják a kollégáik lojalitását is. Azok a vállalatok, amelyek indultak a pályázaton, átlagosan sokkal több családbarát lehetőséget kínálnak az alkalmazottaik számára. Egy játszósarok vagy családi napközi kialakítása, a tematizált családi napok szervezése, a rész-, illetve távmunka lehetővé tétele egyértelműen növeli a dolgozók munkakedvét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.