Közélet

Aláírásgyűjtés indul az európai bérunióért (FRISSÍTVE)

Aláírásgyűjtés indul az európai bérunióért (FRISSÍTVE)

2017. július 29., szombat
Aláírásgyűjtés indul az európai bérunióért (FRISSÍTVE)

Európai béruniót szorgalmaz továbbra is a Jobbik, ennek érdekében augusztus 20-án aláírásgyűjtésbe kezd a párt - közölte Vona Gábor pártelnök miskolci sajtótájékoztatóján szombaton.

A cél a bérek felzárkóztatása a nyugat-európai bérekhez, az uniós csatlakozás idején a magyar dolgozók legnagyobb vágya talán éppen ez volt - mondta

Vona Gábor

. Magyarország számára ez az elkövetkező évtizedek legfontosabb nemzetstratégiai ügye - közölte. Hozzátette: ez nem csupán a Jobbik ügye, hanem nyolc kelet-közép-európai ország mondta ki egyszerre azt, hogy elég volt, tizenegy évvel az uniós csatlakozás után most már valamit lépni kell. Szólt arról, hogy a Jobbik béruniós kezdeményezését az Európai Bizottság engedélyezte, mert ez legitim felvetés, jogszerű, az európai népszavazás megkezdődhet, összesen egymillió aláírást kell összegyűjteni az unió országaiban. Amennyiben a Jobbik megnyeri a 2018-as választást, akkor egy egészen más gazdaságpolitika megvalósításába kezd - mondta, megemlítve, hogy a keleti országrész bérszínvonalát is felzárkóztatják a nyugatihoz. A mindenkori magyar kormányok nem voltak képesek arra, hogy rendbe tegyék a bérkérdést, miközben az árunió megvalósult - jegyezte meg a pártelnök. Miközben

Orbán Viktor

kormánya elszigeteli Magyarországot, addig a Jobbik a nép pártján áll, európai üggyé tette a bérkérdést, összefogja Kelet-Közép-Európát, azért, hogy az unió működését megreformálja - mondta. A lényeg az, hogy mindenki a szülőföldjén boldogulhasson, ne kelljen elhagyni az országot csak azért, mert máshol több a pénz - hangoztatta Vona Gábor. A sajtótájékoztatón a Jobbik helyi politikusai,

Pakusza Zoltán

miskolci elnök és

Jakab Péter

önkormányzati frakcióvezető egyaránt azt hangoztatta, hogy az országnak nem olcsó Kárpátokon túli ukrán munkásokra, hanem nyugati bérekre van szüksége. A sajtótájékoztató végén egy nyugdíjas nő elmondása szerint miskolci nyugdíjas társai egy részének kérésére tett fel kérdéseket a pártvezetőnek. Miért nézi a Jobbik ostobának a nyugdíjas társadalmat - tudakolta a kérdező, aki megjegyezte: nem szokott a szeméből gyűlölet sugározni, de most harag, sértettség Vona Gábor iránt igen. "Ön azt mondja, hogy befolyásolhatók a nyugdíjasok, megvezethetők" - mondta a nyugdíjas nő, aki szerint ennek ellentmond, hogy a Jobbik cukiság-kampányával sem tudott meggyőzni senkit. Ez lesz a párt irányvonala, hogy a nyugdíjasokat fogják célozgatni? - zárta kérdéseinek sorát a nyugdíjas nő. Vona Gábor erre válaszul azt mondta, a "Fidesz médiája" tálalta úgy az általa leírtakat, hogy az minden nyugdíjasra vonatkozik, ezzel megtévesztve a nyugdíjasokat, köztük a kérdező nőt is. Mint mondta, egy dunaújvárosi eseményen történtekről szólt a bejegyzése és fel fogja emelni a szavát az ellen, hogy a Fidesz manipulálja, hergeli a nyugdíjasokat és félrevezeti őket. "Mikor bántanám én a nyugdíjasokat, amikor a saját szüleim is végig dolgoztak, így élik a kisnyugdíjasok életét Gyöngyösön?" - tette fel a kérdést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.