Őszig kapott ultimátumot Botka László az MSZP-től



Ha Botka László őszig nem hozza az eredményeket, kénytelen lesz repülni – írja a Magyar Idők a baloldali Vasárnapi Hírekre hivatkozva.
A baloldali médiában is kudarcként emlegetik
Botka Lászlónak
, az MSZP miniszterelnök-jelöltjének eddigi teljesítményét. A Vasárnapi Hírek szerint törésvonal húzódik Botka és az MSZP-frakció vezetése között. A képviselőcsoport által kidolgozott, a pártfinanszírozási törvényt módosító javaslat visszavonása után többen attól tartanak, hogy Botka nem lesz képes lesz végigvinni a kampányt, amennyiben egy médiafelhördülés miatt elsüllyeszt egy hasznos javaslatot. A lap forrásai szerint felmerült a kérdés, hogy a frakció kiálljon-e az igazáért. Végül nem tette, mert egy Botkával való konfrontáció az MSZP-t gyengítette volna. Ám az alárendelődés nem tarthat örökké. A közvélemény-kutatások szerint az MSZP nem mozdult el ahhoz képest, amikor
Tóbiás József
átadta az elnökséget. A miniszterelnök-jelölt stratégiája nem látszik megmozdítani a bizonytalanokat. „Úgyhogy egyre többen gondolják úgy, ha szeptemberig-októberig nem változik a helyzet, akkor Botka a vezérkarral egyeztetett stratégia szerint lesz kénytelen repülni” – írja a Vasárnapi Hírek. A Magyar Nemzet is arról számolt be, hogy fogy a levegő Botka körül. A lap szocialista forrásai azt állították, hogy Szeged polgármesterének az összes többi baloldali párttal vállalt konfliktusa tarthatatlanná vált. Sokakban visszatetszést keltettek a Botka László által hozott és egyből magas posztra emelt új emberek, mint például
Ruff Bálint
. A korábban az SZDSZ-hez kötődő,
Fodor Gábor
és
Szili Katalin
mellett is tevékenykedő Ruff ráadásul Botka főtanácsadója lett. Hasonló a vélekedés a szintén tanácsadóként megjelent
Dancs Ákosról
, aki korábban az LMP önkormányzati képviselője volt, majd a Párbeszédnél folytatta karrierjét. Rengeteg kritika éri a kommunikációs igazgatót,
Kerényi Györgyöt
, aki a többek szerint elhibázott kommunikáció mellett kritizálta például
Hiller Istvánt
-
. A személyi döntések mellett már hónapok óta meglévő, de egyre inkább élesedő kritika Botka Lászlóval szemben, ahogyan a többi baloldali pártot kezeli. A Magyar Nemzet úgy tudja, hiába zárja ki a közös munkát
Gyurcsány Ferenccel
, ennek ellenére országszerte helyi és megyei szinten már megkezdődtek a tárgyalások az MSZP-sek és a Demokratikus Koalíció (DK) között. Ráadásul párton belül elvárás, hogy Gyurcsány Ferenccel is legyen egyeztetés.