Bibó az államminiszter és a családapa – tárlat nyílt a jogtudósról Szegeden

Bár Bibó István munkásságát próbálták kisajátítani a bal- és a jobboldal mellett a liberálisok is, a jogtudóst és államminisztert egyszerre jellemezte a nemzetben való gondolkodás, a szociális érzékenység és a baloldali értékrend követése a liberális beállítottság mellett – hangzott el a kormányhivatalban, ahol tablókiállításon ismerhetjük meg Bibó életét.

A

Bibó István

élete és munkássága című kiállítás bepillantást enged a történész, politológus munkássága mellett a család életébe is. A megnyitóhoz kapcsolódóan a jogtudós és államminiszter lányával, a kiállítás kurátorával,

Tegzes Lászlóné Bibó Borbálával Miklós Péter

történész, a vásárhelyi Emlékpont múzeum igazgatója beszélgetett. Kiderült, Borbála igazán akkor jött csak rá, hogy édesapja fontos alakja a politikának, amikor a rádióban hallotta Nagy Imre kormányának névsorát, s akkor államminiszterként bemondták a nevét – emlékezett vissza az 1956-os eseményekre Tegzes Lászlóné Bibó Borbála a kormányhivatal Rákóczi téri épületében. Elmondta, sokszor megkérdezték tőle, milyen érzés egy „nagy ember” gyermekének lenni, ami számára furcsa, hiszen ő egy édesapával élt, aki játszott vele, vagy ha kellett, számon kérte. Az feltűnt neki 1956 őszén, hogy nagy vendégjárás kezdődött náluk, jó hangulatú beszélgetések zajlottak, s látta, édesapjának komoly szerepet szánnak. Amikor kiderült, hogy Bibó államminiszter lett, tudta, hogy ez nagy dolognak számít, csak azt nem értette, a hír hallatán miért fakadt sírva édesanyja. Később persze átélte a házkutatások időszakát, azt, amikor Bibó Istvánt letartóztatták, akit életfogytiglanra ítéltek, ám 1963-ban amnesztiával szabadult. Tegzes Lászlóné Bibó Borbála elmondta, számára a hat és fél évből, amit apja börtönben töltött, az a nap volt a leghosszabb, amikor szabadult az édesapja, s otthon várták, de nem jött. Később kiderült, azért késett, mert csokoládét és virágot vásárolt a családnak. Miklós Péter kérdésére Tegzes Lászlóné Bibó Borbála arról is beszélt, tudtak arról, hogy megfigyelik őket, édesapja szabadulása után legalább fél évig mindenhova követték őket, és kiderült, hogy a szemközti iskola felső emeletének termeit is lezárták, s onnan is azt lesték, hogy vajon ki megy látogatóba a Bibó családhoz. Elmesélte, hogy édesapja szabadulása előtt nem sokkal azzal állítottak be hozzájuk, hogy telefont szerelnek a padláson, de természetesen lehallgató készüléket telepítettek, így vagy csak a felhangosított rádió mellett suttogva beszélgettek, vagy kimentek a konyhába vagy a teraszra. Fájó emlék Borbála számára, hogy jóval később megtudta, családjuk egyik barátja jelentett róluk, egy olyan ember, aki apja börtönévei alatt és utána is sokat segített nekik. Hangsúlyozta, nem akar ítélkezni, nem lehet tudni ugyanis, hogy kit mivel lehet rávenni arra, hogy besúgó legyen, de megrendítette, amikor kiderült, hogy egy családi barátnak hitt férfi mégsem az volt, akinek évtizedekig gondolta.

Szükséges Bibóról beszélni, hiába jelent meg róla sok könyv, sokkal sokrétűbb volt a gondolkodása és a munkássága, mint ahogy igyekeztek politikai oldalak beállítani – mondta el portálunknak Miklós Péter történész. „A bal- és a jobboldal mellet a 2014-es választásokon a liberálisok azzal kampányoltak, hogy Bibó liberális. Ő úgy volt liberális, hogy 19. századi szocializációjú gondolkodóról beszélhetünk, akinek a protestáns erkölcsi és etikai háttér éppúgy hozzátartozott a mentalitásához, mint a nemzetben való gondolkodás, mindezek pedig szociális érzékenységgel párosultak. Bibó István magát baloldalinak és keresztyénnek vallotta, miközben a közép-európai sorskérdései iránt is elkötelezett volt. Mindez azért fontos, mert az aktuálpolitikai szemléletmód és az eszmetörténet hajlamos egyszerűsíteni, pedig az emberek nem pusztán feketék és fehérek gondolkodásmódjukban” – részletezte Miklós Péter. Hangsúlyozta, mivel Bibó István nem tartozott egyetlen politikai családhoz sem, azokon felülemelkedve tudta szemlélni a világot, amit munkásságán keresztül megismerhetünk. „Az 1990-es évek elején már cenzúrától mentesen jelenhettek meg Bibó munkái, ezeket kell olvasni, azokból kell meríteni, s megláthatjuk, hogy milyen ember volt, és azt is, hogy mit gondolt erről a Magyarországról. Ezek a gondolatok – még ha évtizedekkel ezelőtt fogalmazódtak is meg – ma is méltányosak, korrektek és sajnos igazak” – fogalmazott az Emlékpont vezetője. A tárlattal és a hozzá kapcsolódó beszélgetéssel a kormányhivatal az 1956-os forradalom és mártírjainak emléke előtt tiszteleg.

Juhász Tünde

kormánymegbízott elmondta, minden hónapban a közgondolkodáshoz, a közügyekhez kapcsolódik a Pro domo címmel meghirdetett előadássorozatuk, amely kimondottan a munkatársaiknak szól, ezúttal viszont nyilvános a kiállítás, amit egy hónapig lehet megtekinteni a Rákóczi téri épület nagytermében a hivatal nyitvatartási idejében. A tárlatot összeállító leányfalui Faluház és Ravasz László Könyvtár a kiállítás anyagából kiadványt is készített, amelyet a rendezvény résztvevőinek át is nyújtottak.