Közélet

Aki a virágot szereti, rossz kerékpáros nem lehet

Aki a virágot szereti, rossz kerékpáros nem lehet

2017. június 21., szerda
Aki a virágot szereti, rossz kerékpáros nem lehet
kerekparut01_gs

Virágot ültettek az úthibába, így hívták fel figyelmet a felsővárosi kerékpárutak katasztrofális állapotára. A bringások nem úthibákat és ígéreteket, hanem minőségi szakaszokat szeretnének.

Hiába nagy Szeged kerékpárút-hálózata, mégis egyes szakaszai tragikus állapotban vannak. Miközben Tarjánból, Felsővárosról egyre többen járnak be dolgozni biciklivel az ehhez kapcsolódó infrastruktúra sem mennyiségben, sem minőségben nem tud lépést tartani az igényekkel. Többek között a József Attila sugárút Debreceni utca és Tarján széle közötti része, illetve az ebből leágazó Retek utcai kerékpárút első szakasza is kifejezetten rossz állapotú. Ez utóbbinak a sugárút és Bite Pál utca közötti részét a bringások csak off-road pályának becézik, a vékonyabb kerekű, vagy drágább kerékpárral rendelkezők pedig inkább elkerülik. „Az a szakasz balesetveszélyes. Nem egyszer csúszott bele a bicikli kerekem a repedésbe én meg estem majdnem. Még kikerülni sem lehet egy-egy repedést, mert kb. már csak hibából áll az a szakasz” – fogalmazott egy hölgy a közösségi oldalon. Ígéretek vannak azonban az áldatlan állapotok nem változtak a félig

Nagy Sándor

(Együtt), félig

Mészáros Tamás

(MSZP) körzetéhez tartozó területen. Ezt elégelte meg egy civil, aki a Retek utca és József Attila sugárúti kereszteződésnél egy virágot ültetett egy hatalmas repedésbe, így felhívva a lakosság és a döntéshozók figyelmét az aktuális viszonyokra - vette észre tegnap a

Szegedbicaj olvasója

. A bringások jól fogadták ötletet, bár a humorizálás is azonnal megkezdődött: „a Retek utcán amekkora repedések vannak, egész virágoskertet lehetne ültetni” – írta egy kommentelő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.