Vádemelés a közös öngyilkosságot tervező szentesi nő ügyében


A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a szentesi nővel szemben, aki tavaly decemberben vágta fel élettársa ereit.
A vádirat szerint a nő és élettársa több mint tíz éve éltek egy szentesi ingatlanban. A 70 évet már betöltött férfi hosszú évek óta súlyos betegségekben szenvedett, melynek következtében bal oldalára teljesen lebénult és ebből adódóan ágyhoz kötött beteg volt, magát önállóan el sem tudta látni. A vádlott december 11-én elhatározta, hogy véget vet a szenvedéseiknek, ezért a padláson levő könyveket gázolajjal öntötte le és megpróbálta meggyújtani, azonban azok nem gyulladtak meg. Ugyanebből a szándékból adódóan a konyhában levő gázpalackot is kinyitotta, majd megpróbálta felrobbantani, de a konyhabútor és néhány konyhai eszköz megégésén túlmenően más következmény ebből nem származott. Másnap reggel a vádlott ugyanezen szándéktól vezérelve a félálomban levő sértetthez lépett és egy pengével, határozott mozdulattal a sértett bal csuklójának ereit átvágta, majd kisebb erővel, de a saját csuklóját is megpróbálta megvágni. A sértett a verőér átvágás miatt vérezni kezdett, amikor is röviddel ezt követően a helyszínre érkezett egy a sértett ellátásában segédkező ismerősük. Az ismerős volt az, aki észlelve a sértett állapotát, részére mentőt hívott. A mentők a sértettet sürgősségi ellátásra kórházba szállították, amellyel sikerült az életét megmenteni. A vádlott egyébként 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el, míg a sértett közvetlen életveszélyes állapotban volt. A főügyészség a vádlottat a bűncselekmény elhárítására idős koránál, fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének a kísérletével vádolja. A vádemeléskor előzetes letartóztatásban levő vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.