Közélet

Szakértő: ezreket kellene ellenőrizni, de csak százakat tudnak

Szakértő: ezreket kellene ellenőrizni, de csak százakat tudnak

2017. május 25., csütörtök
Szakértő: ezreket kellene ellenőrizni, de csak százakat tudnak

Horváth József titkosszolgálati szakértő szerint emberek ezreit kellene ellenőrizniük a titkosszolgálatoknak terrorizmus gyanúja miatt, erre azonban nincs kapacitásuk, és csak százakat tudnak átvizsgálni.

A szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában azt mondta, ezért fordulhat elő, hogy bár egyesek a hatóságok látókörében vannak, mégis el tudnak követni merényleteket. Úgy fogalmazott, hogy új kihívással szembesülnek a titkosszolgálatok: az elhárítást már nem békeidőben, hanem "kvázi háborús helyzetben" kell végezniük. Az információk mintegy nyolcvan százalékát be lehet szerezni nyílt forrásokból, a fennmaradó húsz százalékra kell fókuszálni - mondta. Ez az adatgyűjtés "technikai vagy humán forrásokon keresztül sikerülhet" - tette hozzá, megjegyezve: minden eszközzel meg kell védeni az ügynököket.

Horváth József

problémaként említette, hogy hiába akadályoznak meg a titkosszolgálatok tucatszám merényletkísérleteket, ha egyetlen terrorista terve valóra válik, az az összes korábbi sikert "felülírja".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.