Lezsák Sándor: A magyarokban megvan a szükséges veszélytudat

Háborús bűntettet követtek el azok a politikusok és érdekcsoportok, akik ellentéteket szítottak, és szülőföldjük elhagyására kényszerítettek tömegeket – mondta a SZEGEDma.hu-nak Lezsák Sándor. Az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola vezetője szerint a magyarokban megvan a szükséges veszélytudat, és a legtöbb, amit tehetünk, hogy a schengeni egyezményeknek megfelelően, tiszteletben tartva a törvényeket és emberi jogokat járunk el.

- A KAPOCS Népfőiskola alapító ünnepségén úgy fogalmazott Mórahalmon, hogy szükséges a veszélytudat, és a környéken élők tudják, mi fenyegeti hazánkat és Európát. Ez alatt kizárólag a migrációt érti?

- A korszerű nemzeti önismeretről beszélgettünk 1979-ben Lakitelken egy találkozón, amelyen voltunk vagy 100-120-an, s ahol

Ilyés Gyula

volt a vendégünk, más művészeti területek képviselőivel együtt. Ott azzal szembesített bennünket Ilyés és

Csoóri Sándor

is például, hogy a magyar népi kultúra, akár a népi irodalom, vagy a két világháború közötti, illetve az azt megelőző korszakok is olyan tudásanyagot adnak, amely helyre teszi például a liberalizmusnak az eltévelyedését. Hiszen

Petőfi Sándorék

,

Kölcsey Ferencék

vagy épp a reformkor liberálisai ki akarták terjeszteni a szabadságot, ma pedig ki akarják sajátítani azt, s ez óriási különbség, tulajdonképpen egy kisebbségnek egy rémuralma fenyeget bennünket. Amikor a gyökérzetbe kapaszkodunk, múltunkba, keresztény hitünkbe, az nemcsak azt jelenti, hogy egy más kultúrát nem értékelő vagy más gondolatot, filozófiát, netán más embereket nem befogadó nézetről van szó, hanem pont azzal erősödünk, hogy minél jobban ismerjük a világot. Két évvel ezelőtt ültünk a televízió előtt, és rémülten néztük, ahogy átszakad a határ, és ömlenek az emberek. A Nemzetbiztonsági bizottság tagjaként jártam is a déli határnál, s azt tapasztaltam, hogy olyasmi történt itt, ami a veszélytudatunkat fölerősítette. Böjte Csaba atyának igaza van, amikor azt mondja, hogy kell a kerítés, de kell, hogy legyen rajta kapu is. Természetes, hogy az ember fogadja azt, aki bajban van, menekül, otthont, fedelet és gyógyszert ad neki. De amikor gátlástalanul, százezrek és milliók áramlanak be az Európába, akkor az ellen az unió szabályai szerint védekezni kellene, de egészen más történik. Úgy tűnik, most kezd észhez térni Európának egy része, s a kisebbséggé vált vezetés egyre nagyobb zavarban van, ismételgetik még panelmondataikat, de a folyamatok világosak, gondoljunk csak a csempészhajókra, amelyek nap mint nap kifutnak. Iszonyatos dráma zajlik, mert azok az emberek, akik menekülnek, igenis gondolkodnak, rettegnek és egy hipnotizált állapotban vannak, s ott vannak velük a kicsi gyermekek, szerelmek és a szülőföld elhagyásának terhe. Borzongató, ha belegondolunk a helyzetükbe, s az igazi felelős az, aki ellentéteket szított szülőföldjükön nyersanyagokért és egyéb javakért. Ez egy háborús bűntett, és az utókornak meglesz az ítélete azokról a politikusokról és egyéb érdekcsoportokról, akik ezért felelnek. Azokat is megítélik majd, akik ráeresztenék ezeket a tömegeket a homokháti tanyavilágra és a városainkra, kaptunk belőle ízelítőt, és szerintem mindenki érezte, mi történne, feléledt a veszélyérzet.

- Ha már azt mondja, hogy Európa kezd észhez térni, mégis mit léphet, hiszen nem mondhatja azt senki, hogy aki most indul útnak, az kevésbé van veszélyeztetett helyzetben, mint az, aki két éve családjával elhagyta a hazáját?

- Sokan mondják – és beleborzong az ember, ha a mélyére néz –, hogy Németország elveszett a keresztény Európának, csakúgy, mint Franciaország. Ennek mélyén nagy igazság lehet, s ezen a csúszdán megállni a nyugat-európai országoknak most már nagyon nehéz. Bár a legtöbb bátorság a remény – ahogy Ilyés Gyula is mondja. A legtöbb, amit mi tehetünk, hogy a schengeni egyezményeknek megfelelően, tiszteletben tartva a törvényeket és emberi jogokat, próbáljuk megállítani ezt. Úgy tűnik, ha meg is állítjuk, és elindul egy másfajta folyamat, akkor is lesznek következményei ebben az évszázadban, iszonyatos törvényszerűséget fog előhozni, sebeket fog felszakítani.

- Ha már a kontinens jövőképéről esett szó, az Európai Egyesült Államok gondolatát el tudja fogadni?

- Ez valós veszélyt jelent, de mivel erőszakosan próbálja az unió vezetésének egy meghatározó része ezt érvényesíteni, éppen ezzel növeli a veszélytudatot. Mert ha lassan, szinte észrevétlenül próbálnák efelé vinni az EU-t, akkor nagy tömegeket lehetne hipnotizálni, de nem ez figyelhető meg szerencsére. Mindennek van ésszerű határa, s egy jó politikai vezetésnek ezt érzékelnie kell különféle területeken, nekünk most az a szerencsénk, hogy nagy a támogatottsága még mindig a kormánynak. Erre soha nem volt példa eddig, s persze, lehet ezt rombolni plakátokkal és rémhírekkel, de egy országot nem lehet igazán megtéveszteni. Lehet mondani, hogy elfogult vagyok, de úgy látom, hogy

Orbán Viktornak

vagy egy politikai aranycsapata, s ez az aranycsapat komoly belső viták tüzében edződik, és hoz döntéseket. 1987-ben volt egy lakiteleki találkozó, ahol elindult egy folyamat, s amikor az Alaptörvény megszületett, s arról szavaztam, akkor megfordult a fejemben, hogy abbahagyom. Végül úgy döntöttem, hogy ezt az Alaptörvényt érvényesíteni kell, s a következő ciklus lehet az, ami ezt megteremtheti.

- Ha szűkebb hazánkra térünk át, hogyan látja, a rendszerváltás óta eltelt időszakban nemzeti öntudatunk, keresztény gyökereink erősödtek?

- Mindenképpen erősödtek, már az 1990-es évek előtt is teremtődtek alapok, gondoljunk csak a 70-es évek táncházmozgalmára vagy az 1980-as évek második felében a magyar őstörténet-kutatásokra, 90-ben pedig a törvények segítségével minden sokkal egyszerűbb lett. Lehetett utazni, nem kellett már csempészni könyveket, ezáltal mint a tavaszi áradás, mely hozza a friss vizet, az egész nemzet új lendületet kapott. Igaz, a szemetet is hozza a tavaszi ár, de nem az a meghatározó, téved, aki csak a rosszat látja, de az is, aki csak a pozitívumot. Azt érzékelem, hogy egy olyan új nemzedék nő fel, amelynek tagjai tehetségesek, jókedvűek, vállalják hitüket és magyarságukat. Két és fél év alatt szerveztük meg az értékfeltáró kollégiumokat, például Zenta környékén, a Hegyközben a moldvai csángó területen, vagy épp a Csallóközben és Kárpátalján. Fiatalok és már régóta fiatalok járták végig az érintett településeket és keresték az értékes embereket, akik elképesztő nagy értékforrást képviselnek. Majd szétrebbentek a Kárpát-medence egyetemeire, ahonnan jöttek, feldolgozták az adatokat, majd visszamentek újabb egy hétre. Ekkor már mélyinterjúkat készítettek, videófelvételeket, s a végén letettek egy vastag könyvet az asztalra. Nemrég Párkányban voltam, s bemutatták, hogy az ottani településeken milyen értékeket találtak, s annyian érkeztek, hogy alig fértünk el, és ebből is látszott, hogy igenis van igény az értékeink, szépségeink számbavételére. Ahogy mondani szoktam, csak tehetségtelen politika van, mert minden emberben ott a tehetség, csak meg kell szervezni azokat a helyzeteket, és lehetőséget kell arra teremteni, hogy megmutassa azt. Ezt nyújtja a népfőiskola is, lehetőséget, aminek a mélyén ott a sikerélmény.

- A kettős állampolgárság lehetősége a határontúli közösségekben mennyire erősítette ezt a nemzettudatot?

- Mindenképpen sok dolog változott pozitívan. Én megértem azt a szlovákot, akinek az van a nemzettudatában, hogy ő szlovák, megszervezik az államot, majd történelmi léptékben gondolkodva igen rövid időn belül azt mondják neki, hogy nincs határ. Megértem az indulatát, de érdekes, hogy ez az indulat most lecsillapodott, mert közös lett az ellenfél, s a szlovákok nagy része katolikus, félti a kereszténységét. Érdekes létni, hogy a közös veszély összehoz bennünket. Lehet, hogy a Kárpát-medencének ez a nagy lehetősége, hogy ebben az iszonyú nagy bajban találja meg az összefogás lehetőségét, s rájön, hogy együtt lehet felemelkedni.

A fiatalok ebben nagy reményt jelentenek, azok, akik a rendszerváltás után születtek kicsit másképp érzékelik és értékelik a történelmet, de számukra óriási lehetőség a kettős állampolgárság, hogy vállalhatják magukat. Sokat jelentenek a testvértelepülési kapcsolatok is, azaz a népi diplomácia, vagyis, hogy függetlenül a nagypolitikától kialakulnak az emberi kapcsolatok. Összességében egy gyönyörű korszak kellős közepén vagyunk, csak nem vesszük észre, mert tele vagyunk keserűséggel, azzal foglalkozunk, amit az újságban olvasunk, hogy ki mit mondott vagy éppen tett ahelyett, hogy kicsit távolabbról az összképre koncentrálnánk. Úgy gondolom, valahol az is a népfőiskolának a felelőssége, hogy erre rávilágítson. Én mindig is azt kerestem az elmúlt évtizedekben a településeken, hogy mi az, amitől működik függetlenül, minden trendtől, gondtól és bajtól. Meg is találtam azokat az embereket, akik nem keseregtek, hanem tették a dolgukat, összekovácsolva a közösséget.