Közélet

Lázár: a magyar jövő a mezőgazdaságon is múlik

Lázár: a magyar jövő a mezőgazdaságon is múlik

2017. május 5., péntek
Lázár: a magyar jövő a mezőgazdaságon is múlik
agrar_videkfejlesztesi_iroda15_gs

Magyarország nem használja ki az agrárlehetőségeit, így a következő évek egyik célkitűzése, hogy a térségben minél többen boldoguljanak a mezőgazdaság által – mondta Lázár János pénteken, az ország első agrár-vidékfejlesztési ügyfélszolgálatának átadó ünnepségén, Hódmezővásárhelyen.

Május 5-én, pénteken nyitotta meg kapuit az ország első agrár-vidékfejlesztési ügyfélszolgálata Hódmezővásárhelyen, a Kálvin téren. A településen az ügyfelek a jövőben egy helyen, korszerű és modern eszközök segítségével intézhetik el a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához tartozó támogatási és szakigazgatási ügyeiket.

Juhász Tünde

Csongrád megyei kormánymegbízott a megnyitón ismertette, hogy idén január elsejétől az országban egyedülálló módon a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal szervezetébe integrálódott be a korábban Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak nevezett Agrár és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály. A feladatkör változatlan maradt, valamint egyéb, megyei illetékességi feladatok is ide kerültek, így Vásárhely agrárigazgatási központtá vált. Az ügyfélfogadási teret kibővítették, a nyitvatartási időt meghosszabbították, az ügyintézők számát megemelték. A kirendeltség 8 munkaállomáson várja az ügyfeleket: 4 állomáson az Agrár és Vidékfejlesztést Támogató főosztályának, 4 állomáson az agrárkamara falugazdász hálózatának munkatársai segítenek a szakigazgatási vagy támogatási feladatok elvégzésében. Juhász Tünde azt is elmondta, hogy a megyei kormányhivatal sikeresen működik, tavaly több mint 1 millió ügyfelet szolgáltak ki a kormányablakokban. „Az európai uniós források alapvetően meghatározzák a magyar agrárium sikerességét, a gazdák eddig 1000 milliárd forint támogatásban részesültek. Ez az összeg viszonyításként félmillió hektár föld ára” – fejtette ki

Győrffy Balázs

. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke hozzátette, az elmúlt napokban jelentős jégverés sújtotta a mezőgazdaságot, így arra törekszenek, hogy a Vidékfejlesztési Program által 50 milliárd forinttal segítsék a gazdák kárainak enyhítését.

agrar_videkfejlesztesi_iroda02_gs

Lázár János

, a hódmezővásárhelyi és makói térség országgyűlési képviselője, Miniszterelnökséget vezető miniszter leszögezte: a következő évek egyik célja, hogy a régióban élők közül minél többen a mezőgazdaságból éljenek meg.

Orbán Viktor

május 26-án érkezik Hódmezővásárhelyre. A település vezetése azt kéri a miniszterelnöktől, hogy a város – az agrárjellegéből adódóan - a Dél-Alföld mezőgazdasági centruma legyen. Lázár János szerint jelenleg a magyar mezőgazdaság nem használja ki az agrárkapacitását. „A kormány úgy döntött, hogy a lakosság számára 80 méter mélységig ingyenessé teszi a kutak használatát. Most azért küzdünk, hogy a kistermelők és a mezőgazdasági őstermelők is díjmentesen hozzáférjenek a földfelszín alatti vízkészletekhez. Ennek is az a célja, hogy az ágazat minél sikeresebb legyen” – jelentette ki a miniszter. A politikus hangsúlyozta: nem az unió pénzügyeit kell védeni, hanem azt szorgalmazni, hogy a gazdák minél gyorsabban minél nagyobb támogatáshoz jussanak. Ez azért szükséges, mert a magyar jövő a mezőgazdaságon is múlik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.