Feljelentést tesz az Origo a Momentum vezetőjével szemben



Jogtalanul filmezett Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom vezetője néhány társával az Origo hírportál szerkesztőségben, a videót pedig közzé is tették. Az Origo feljelentést tesz az ügyben.
A Momentum tagjai csütörtökön jogtalanul betörtek az Origo szerkesztőségébe és inzultálták
Kovács Andrást
, a portál munkatársát - közölte a
Magyar Idők. Az újságíró nem járult hozzá semmilyen kép- és hanganyag felvételéhez – mivel a szerződése értelmében nem is nyilatkozhatott - a Momentum mégis közzétette a videót a Facebook-oldalán.
Kovács András a Magyar Időknek elmondta, megdöbbentőnek tartja, hogy egy magát komolynak mondó párt elnöke olyan jogsértésre vetemedik, hogy engedély nélkül betör egy magántulajdonban lévő épületbe, ami miatt a portál feljelentést tesz. "Ha ugyanezt a jogsértést
Orbán Viktor
vagy más fideszes politikus követte volna el egy ellenzéki médiummal szemben, már rég tüntetést szerveznének" - tette hozzá az újságíró. Az akciót megelőzően Kovács András e-mailben kérdéseket tett fel a pártnak arról, hogy kapcsolatban állnak-e Soros Györggyel, illetve kapnak-e tőle bármilyen anyagi támogatást, ennek hatására léphetett akcióba a párt, aminek eredményeképp 15 percig jogtalanul tartózkodtak az épületben.
Lázár János
Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón megdöbbentőnek nevezete az eseményeket. "Nem ez fog a választói bizalom megszerzéséhez vezetni” – fogalmazott. Az Index szerint a Momentum eddigi legrosszabb húzása volt a „látogatás” az Origoban, mivel jogsértő magánterületen engedély nélkül tartózkodni, Fekete-Győr András pedig nem tartotta be a politikai demonstrációk műfaji alapszabályait.