Közélet

Együttműködnek a szőregi és a palicsi gazdák

Együttműködnek a szőregi és a palicsi gazdák

2017. február 25., szombat
Együttműködnek a szőregi és a palicsi gazdák
szoreg_palics_gazdak

Rózsavölgyi József önkormányzati képviselő, gazdaköri tag kezdeményezésére a határon túli gazdákkal vette fel a kapcsolatot a Szőregi Gazdakör.

Az egyesület elnöke,

Kerekes Ferenc

köszöntötte a palicsi delegáció két tagját, és beszámolt a szőregi gazdák tevékenységéről, munkáiról, feladatairól.

Szabó Károly

falugazdász örömét fejezte ki az együttműködésnek, hiszen számos közös probléma, gond van mindkét településen, melyeket hatékonyan lehet megoldani együttes erővel. Kitért arra is: annak ellenére, hogy a szőregi gazdáknak inkább a gabonatermelés, rózsa-, dísznövény- és gyógynövény-termesztés a fő tevékenységük, a palicsi gazdák pedig a szőlészet-borászatra és az állattenyésztésre helyezik inkább a hangsúlyt, biztos, hogy lesznek egymást segítő gondolatai, tanácsai a két gazdakörnek. A meghívott két palicsi delegált is ismertette saját tevékenységüket: a Horgosi Termelők Klubja 1998. decembere óta működik, és jelenleg 120 tagot számlál. A civil szervezet egy olyan környezetben végzi tevékenységét, ahol a lakosság 87 százaléka magyar nemzetiségű. A szervezet legfőbb célkitűzése, hogy Európa felé közelítse az észak – vajdasági magángazdák szakmai tudását a termesztési – tenyésztési technológiák és fajtaismeretek terén. A célok, feladatok hatékonyabb megvalósítása céljából az egyesület szakosztályokat hozott létre, mint például a szőlészet-borászat, pálinka szakosztály, állattenyésztés vagy zöldségtermesztés. Az előadás végén valamennyi résztvevő reményét fejezte ki, hogy a két gazdakör együttműködése sikeres lesz, és szakmai tapasztalataikkal kölcsönösen tudják egymást segíteni a közeljövőben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.