Közélet

Szakértő: életszerűbb lett a közétkeztetési rendelet

Szakértő: életszerűbb lett a közétkeztetési rendelet

2017. január 4., szerda
Szakértő: életszerűbb lett a közétkeztetési rendelet

Életszerűbb lett a közétkeztetési rendelet új változata - mondta a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Erdélyi-Sipos Aliz

azt mondta, a tapasztalatok szerint a legnehezebben elfogadható szabály a két évvel ezelőtt bevezetett rendeletben a felhasznált só mennyiségének csökkentése volt, hiszen az eredeti rendeletben átmenet nélkül kellett a bölcsődékben és óvodákban kínált ételek sómennyiségét csökkenteni; az új változat ezen enyhít egy keveset. Hangsúlyozta, a megváltoztatott rendelet után életszerűbb, azonban a helyes táplálkozási kritériumoknak továbbra is megfelelő jogszabály született. A szakember szerint azonban nem elég csak a közétkeztetést megreformálni, az otthon készített ételeknél is törekedni kellene a helyes táplálkozásra, amihez praktikus segítséget nyújt a szövetség honlapján az Okostányér elnevezésű felület.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.