Közélet

Végig aszfaltréteg borítja az üllési Erkel Ferenc utcát + FOTÓK

Végig aszfaltréteg borítja az üllési Erkel Ferenc utcát + FOTÓK

2016. december 14., szerda
Végig aszfaltréteg borítja az üllési Erkel Ferenc utcát + FOTÓK
adossagkonszolidacios_utatado018kf

Az adósságkonszolidációban nem részesült önkormányzatok közül Üllés 112 millió forintot kapott az államtól, hogy elképzelései, és a településen élők igényei szerint fejlessze a községet. Ebből a pályázatból újult meg az Erkel Ferenc utca.

Nagy Attila Gyula

polgármester visszatekintéssel kezdte beszédét, melyben hangsúlyozta, Üllés akkor is, mikor 2006-ban átvette a polgármester széket, és most is adósságoktól mentesen fejlődik. Emlékeztetett, 2012-ben az állam átvállalta az adósságokban úszó települések hitelállományát, mivel azonban a Csongrád megyei községtől nem volt mit, így az adósságkonszolidációban nem részesülő önkormányzatok számára kiírt pályázaton indulhatott. A pályázatból utat építettek, az Erkel Ferenc utcát immár végig aszfalt borítja. "Üllés már nem olyan, mint 10 évvel ezelőtt. Ha valaki végigsétál az utcán, láthatja ezt. Rengetegek köszönhetek ebben az üllésieknek és a hazai forrásoknak is és természetesen a kormányzatnak." A rendszerváltás az ország gazdasági helyzetének fellendülését ígérte, a településeken mégis egyenlőtlen változások következtek be, melyek nagyban meghatározták az ott élők életkörülményeit - folytatta

Pogácsás Tibor

, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára. Hozzátette, 2004 után az önkormányzati feladatok nőttek, a források viszont csökkentek, 2010-2011-ben ezért döntött úgy a kormány, hogy az eladósodott településeket megmenti a csődhelyzettől. "Akik a helyi hitelek nélkül tudtak gazdálkodni, kimaradtak ebből a fejlesztési forrásból, ezért döntött úgy a kormányzat, hogy településnagyságtól függően forrást biztosít azoknak is, akik nem vettek fel hitelt. Ez belföldi forrás, az a pénz, amelyet mi magyarok megtermeltünk. Ezzel a támogatással további fejlesztési lehetőségek nyíltak meg." Hangsúlyozta, a továbblépésekre csak akkor van lehetőség, ha az üllésiek ragaszkodnak a településükhöz, s közösségként összefognak a fejlesztés érdekében. A Homokhátság mostoha adottságokkal rendelkezik, de a helyiek szorgos, kitartó munkájával egy élő és élhető település alakulhatott ki - ezt már

B. Nagy László

országgyűlési képviselő, Csongrád megye fejlesztési biztosa tette hozzá. "Üllés infrastrukturális szempontból majdnem száz százalékos, a vízellátás, csatornahálózat, úthálózat gyakorlatilag az egész települést lefedi már. Ez pozitívan hathat a fiatal generációkra is" - folytatta. Az adósságmentesen dolgozó települések állami támogatását a kormány még zárta le, a jövőben 512 millió forintot költenének a jól gazdálkodó településekre. Ahhoz, hogy egy település lépést tarthasson a változásokkal, jó önkormányzatiságra van szüksége - fűzte tovább

Nyáriné Tajti Anna

, Üllés volt polgármestere, aki ebből a szempontból is szerencsésnek nevezte a községet. "Itt az ideje annak, hogy megköszönjem mindenkinek, aki az elmúlt 25 évben közreműködött Üllés fejlesztésében, a vendégeket pedig arra kérem, vigyék tovább a település jó hírét és kellemes ünnepeket kívánjak."

Kakas Béla

, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke Nagy Attila Gyula polgármestert méltatta, aki szerinte a "gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan" elv követője. "A nemzetépítés folyamatának alapköve az ember és a család, nagyobb kitekintésben a település. Az adventi időszakban ne felejtsünk el önvizsgálatot tartani, mert csak így alkothatunk képet a jövőről, hogy később még több hasonló programon találkozhassunk, mint a mai útátadó volt."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.