Karácsonyi ünnepséget tartottak Kecskésen és Klebelsbergtelepen + FOTÓK



A Holt-Tisza rehabilitációjának kormányzati támogatása a választókörzet legcsodálatosabb karácsonyi ajándéka.
A hagyományos karácsonyi ünnepségre várták szombaton a helyieket Kecskéstelepen és Klebelsbergtelepen, a 3. számú szegedi választókörzethez tartozó két településrészen. Kecskésen a Cikér Egyesület és a kecskési nyugdíjasok közös rendezvényét a művelődési házban tartották
Csorba Ágnes
egyesületi elnök, illetve a nyugdíjasklubot vezető
Ábrahámné Piroska
szervezésében. A telt házas, remek hangulatú ünnepségen a Fekete István Általános Iskola tanuló adtak elő kedves kis betlehemes játékot, amit tapsviharral jutalmazott a közönség. Karácsony alkalmából átadták a Kecskéstelepért díjat is, melyet az idei esztendőben
Pallagi Éva
és
Kotogány család
vehetett át a közösségért végzett áldozatos munkájáért. Az eseményt szeretetvendégség zárta, a kecskésiek bundás kenyér, rántotta, tea és forralt bor mellett adventi időszakra oly jellemző hosszas, szeretetteljes beszélgetéssel töltötték a szombat estét. Klebelsbergtelepen tradicionálisan a Harangláb előtti közösségi téren, a szabad ég alatt a tűz és gyertyafény lángjai, melege mellett gyűlnek össze és ajándékozzák meg egymást a helyiek a karácsonyra készülve, és ez az idén sem történt másként. A karácsonyi műsorban felléptek az itteni óvodások, a nyugdíjasklub tagjai és telepi lakosok. Ünnepi beszédet mondott
Nógrádi Tibor
(Fidesz-L.É.T.), a körzet önkormányzati képviselője. A városatya megköszönte azt a sok-sok ajándékot (szeretetet, támogatást, segítséget), amit a helyi közösségtől az utóbbi esztendők során kapott. Jelképesen átadta a választókörzet számára a leggyönyörűbb karácsonyi meglepetést, amit ezúttal a kormányzat juttatott az itt élőknek:
a Holt-Tisza-rehabilitáció a napokban bejelentett kormányzati támogatásának hírét,részleteit. Hangsúlyozta az Orbán-kormány,
Pintér Sándor
belügyminiszter és
B. Nagy László
országgyűlési képviselő, megyei fejlesztési biztos hatalmas munkáját, melynek köszönhetően évtizedek súlyos problémája oldódhat meg hamarosan az úgynevezett Feketevíz rendbetételével egy közel 3 milliárd forintos beruházás révén. Köszönetet mondott a klebelsbergtelepieknek a projekt politikai előkészítésében vállalt szerepükért, külön kiemelve
Varga Oszkárt
és a Klebelsbergtelepért Alapítvány, valamint a Klebelsbergtelepi Polgári Kör Egyesület és
Nacsa Jánosné
tevékenységét.