Közélet

Hogy ne csak ünnep idején gondoljunk a rászorulókra – Ételt osztott a Boldogságfalva

Hogy ne csak ünnep idején gondoljunk a rászorulókra – Ételt osztott a Boldogságfalva

2016. december 28., szerda
Hogy ne csak ünnep idején gondoljunk a rászorulókra – Ételt osztott a Boldogságfalva
etelosztas_bodogsagfalva14_gs

Karácsony előtt rendszeresek az ételosztások Szegeden is, de a Boldogságfalva Közhasznú Alapítvány azt szeretné, hogy az ünnep után is gondoljunk a nélkülözőkre, ezért ők immár hatodik éve a két ünnep között vegetáriánus székelykáposztával és ajándékcsomaggal kedveskedtek ötszáz rászorulónak.

Hagyományosan úgymond „székely nélküli”, vagyis vegetáriánus, Govinda-módon elkészített káposztát kapott ötszáz rászoruló Szegeden az Anna-kútnál a Boldogságfalva Közhasznú Alapítvány jóvoltából. Szalma Róbert egyesületi elnök, aki magát csak kanálforradalmárként titulálja portálunknak elmondta, egyfajta demonstráció, hogy a két ünnep között osszanak ételt, mint mondja, nemcsak karácsonykor kell a szeretetünket kinyilvánítani és segíteni, hanem a hétköznapokban is. „Bárki lehet rászoruló, eljuthat élete egy olyan szakaszba, amikor felüti a fejét a nélkülözés, de van, aki született rászoruló, például valamilyen fogyatékossággal él. Olyanokat célzunk meg az étel- és csomagosztással, akik halmozottan hátrányos helyzetűek, mozgáskorlátozottak, értelmi fogyatékosok, hallás- vagy látássérültek” – tudatta Szalma Róbert. Az érintettekkel társszervezeteken keresztül veszik fel a kapcsolatot, alapítványok és civil szervezetek önkéntesei osztják ki előzetesen az ételjegyeket, hogy tényleg a legrászorulóbbaknak jusson az adományból. A karácsony utáni ételosztás mellett május elsején is osztanak meleg ételt. Szalma Róberttől megtudtuk, székhelyet szeretnének váltani, hogy megfelelő infrastruktúrát tudjanak ahhoz kialakítani, hogy minden héten tudjanak meleg ételt osztani, illetve egyéb segítő és preventív programokat megvalósítani. „Banán, alma, szőlő, zöldségek, édesség, kenyér és rétes” – sorolta

Joó Józsefné

, mi mindent kapott a meleg étel mellé a csomagjába, amit nagy segítségnek tart. A látássérült asszony elmondta, bár alacsony a nyugdíja, nem szokott minden ételosztáson részt venni, a Boldogságfalva akciójára a vakok intézetében kapott jegyet. Egy nevét felvállalni nem kívánó férfitól azt tudtuk meg, hogy bizony az ő asztalukra nem kerül minden nap meleg étel, ezért hálás az alapítványnak a segítségért. A csomagok kiosztásában ismételten segédkezett a körzet önkormányzati képviselője

Binszki József

amellett, hogy képviselői keretéből is nyújtott támogatást. A Demokratikus Koalíció választókerületi elnöke azt látja, hogy bár a város sok mindent tesz a szociálisan rászorultakért, illetve az állam is nyújt támogatásokat, egyre több embernek elkél a segítség, jelen esetben a meleg étel és a zöldségekből és gyümölcsökből összeállított csomag. „Boldogságfalva ott van, ahol testi-lelki egységben és harmóniában élünk önmagunkkal, minden egyes élőlénnyel és a természettel” – ez a mottója az

alapítványnak

, melynek szeretetkonyhája ezúttal is ötszáz rászorulónak nyújtott segítséget az Anna-kútnál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.