Közélet

Letették a 47-es út vásárhelyi északi elkerülőjének alapkövét

Letették a 47-es út vásárhelyi északi elkerülőjének alapkövét

2016. november 30., szerda
Letették a 47-es út vásárhelyi északi elkerülőjének alapkövét
alapkoletetel_hodmezovasarhely09_gs

Naponta tizennyolcezer járművel is csökkenhet a Hódmezővásárhelyen áthaladó gépjárműforgalom, ha elkészül a város keleti és északi elkerülő útja. Ez utóbbinak az alapkövét tették le, a nettó 28 milliárd forintos beruházás keretében egyedi körhíd, körforgalmak, valamint gyalogos és kerékpáros aluljáró is épül.

Két év múlva válik teljessé a körgyűrű Hódmezővásárhelynél az északi és a keleti elkerülők megépítésével, most a 47-es számú főút északi elkerülőjének alapkövét tették le. A NIF Zrt. beruházásában új nyomvonalon, 12,7 kilométer hosszan épül meg a kétszer egysávos útszakasz, amely a későbbiekben négysávossá is bővíthető lesz.

B. Nagy László

Csongrád megye fejlesztési biztosa az alapkőletételen kiemelte, az útszakasz hozzájárul ahhoz, hogy kisebb környezetterhelés érje Hódmezővásárhelyt, másrészt ahhoz, hogy ésszerű időn belül megközelíthető legyen a megyeszékhely északi irányból. A fideszes országgyűlési képviselő felidézte, a Békéscsaba és Orosháza közötti elkerülő nagyjából egy évtizede újult meg, a vásárhelyi északi elkerülővel pedig lezárul ennek a szakasznak a fejlesztése. A távlati cél, hogy a 47-es Szegedtől egészen Debrecenig négysávos legyen, ami az észak-déli személy- és teherforgalom számára lesz nagy könnyebbség. B. Nagy úgy értékelt, kelet- és észak-kelet Magyarország infrastrukturális fejlesztése a jövőben több befektetőt, céget vonzhat a térségbe. A Colas és a Délút nyerte a tendert, ez utóbbi helyi kivitelező vállalat, amit szintén fontosnak nevezett a a fejlesztési biztos. Hódmezővásárhely Fidesz-KDNP-s polgármestere,

Almási István

elmondta, a megyei jogú város az elmúlt években sokat tett már a település tehermentesítése érdekében. 2009-ben a déli elkerülő út egy szakasza épült meg, amely révén az ipari park érhető el könnyebben. Sikeresen pályáztak a keleti elkerülőre is, a Területfejlesztési Operatív Program keretében 1,84 milliárdból a több mint 3 kilométeres szakasz 2018 második felére készülhet el. A 47-es főutat az Erzsébeti úttal összekapcsoló szakasz kivitelezése 2017 első hónapjaiban kezdődhet. Almási azt is hangsúlyozta, hogy az északi és a keleti elkerülő napi 18 ezer járművel csökkenti majd a városon áthaladó forgalmat.

Loppert Dániel

, a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója a Hódmezővásárhelyt északról elkerülő 12,7 kilométeres szakasz kapcsán azt emelte ki, hogy a kétszer egysávos szakaszon egyedi 5 hídszerkezetből álló, 30 méter külső sugarú körhíd is épül, amihez hasonló jelenleg csak Budaörsön van jelenleg, de a most építendő nagyobb lesz. A körhíd mellett egy kerékpáros aluljáró, illetve további két híd és egy vasút feletti átjáró is épül. A környező ingatlanok kiszolgálását is szem előtt tartották, több mint 6,5 kilométernyi földutat építenek ki erre a célra. Az uniós és hazai források felhasználásával megvalósuló beruházás 2018-ra készül el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.