Elhunyt Fidel Castro



Kilencven éves korában meghaltt Fidel Castro, a kubai forradalom atyja.
A halálhírt fivére,
Raúl Castro
kubai elnök jelentette be, aki nyolc évvel ezelőtt vette át az ország vezetését bátyjától - írja a hirado.hu.
Fidel Castro
Havannába halt meg, helyi idő szerint péntek éjszaka. “A kubai forradalom főparancsnoka éjszaka 22.29 órakor halt meg” – jelentette be Raúl Castro a National állami tévében. Azt mondta, hogy bátyja akaratának megfelelően helyi idő szerint szombat reggel elhamvasztják. A temetés időpontja egyelőre nem ismert. A kubai kommunista politikus, 1965–2008 között az ország diktátora volt. Egy személyben töltötte be az elnöki és miniszterelnöki posztot és ő volt a kubai hadsereg parancsnoka, valamint egy ideig a Kubai Kommunista Párt vezetője is.
Fulgencio Batista
rezsimjének megdöntése után 1959-től 1976-ig az ország miniszterelnöke volt, amikor is az Államtanács és a Miniszterek Tanácsának elnöke lett. 1965-ben ő lett a Kubai Kommunista Párt első főtitkára, és az ő vezetésével vált az ország egypárti szocialista köztársasággá. Castro valós vagy vélt ellenfeleivel keményen bánt el: több tízezerre teszik a megkínzott vagy kivégzett ellenzékiek és ellenállók számát, újabb tízezrek lélekvesztőn Floridába menekülve vesztették életüket. 2008-ban lemondott elnöki és hadvezéri posztjáról, 2011-ben pedig megvált első titkári posztjától is