Közélet

Bordányban jártak az UNICEF szakemberei – a Gyerekbarát Település jelzőrendszerének tagjaival tartottak közös szakmai napot

Bordányban jártak az UNICEF szakemberei – a Gyerekbarát Település jelzőrendszerének tagjaival tartottak közös szakmai napot

2016. november 15., kedd
Bordányban jártak az UNICEF szakemberei – a Gyerekbarát Település jelzőrendszerének tagjaival tartottak közös szakmai napot
bordany_unicef

Az idei évben Bordány Alsómocsolád és Hajdúnánás mellett megkapta az UNICEF Magyarországtól a Gyerekbarát Település címet és az ezzel járó 2 millió forintos pénzbeni támogatást. A szeptember végi díjátadó óta eltelt időszakban folyamatosan egyeztettek a program megvalósításáról az UNICEF munkatársai és a bordányi szakemberek, ennek hatására valósult meg az első közös szakmai nap Bordányi Ifjúsági Információs Pontban.

Elsőként

Tanács Gábor

polgármester köszöntötte a megjelenteket, aki az mellett, hogy ismételten nagy örömét fejezte ki a cím elnyerése kapcsán, megköszönte a jelenlévő gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjainak az eddigi munkáját, hiszen az elismerés elnyerése csak a velük együtt közösen végzett munkának volt köszönhető.

Tausz Katalin

az UNICEF Magyarország gyermekjogi vezetője elmondta, hogy a programot a tavalyi évben indították útjára, céljuk az, hogy minden évben felhívják a figyelmet azokra a jó példákra, projektekre, ahol kiemelten és gyakorlatban foglalkoznak a gyermekekkel, az ő jogaikkal, bevonásukkal, vagyis minden olyan dologgal melynek köszönhetően a gyerekek aktív szereplői lehetnek közösségüknek. „Bordány, egy ilyen település, ahol nagyon sok kreatív megoldást láttunk mindezekre. Egyik kedvencem a fiatalok munkáját elismerő Bordányi Korona és addig nem is indulunk haza, míg ezt itt ma meg nem nézhetem! Egyébként is határozott célunk az, hogy többször jelen legyünk majd a következő időszakban a településen, szeretnénk rajta tartani a szemünket az itt végzett munkán” – zárta mondandóját a gyermekjogi vezető. A vendégek a nap folyamán megismerkedtek a jelzőrendszer tagjaival (önkormányzat, faluház képviselői, óvoda és iskola pedagógusai, gyermekorvos, rendőrség képviselői, szociális központ munkatársai, védőnők), valamint tájékoztatót tartottak azzal kapcsolatban is, hogy az UNICEF Magyarország a gyermekjogok érvényesülése kapcsán milyen területeken végez aktív szerepvállalást, külföldi példákkal is ismerkedhettek a helyi szakemberek, de ez mellett természetesen nagyon sok, a mindennapi életben felmerülő gyerekjogi problémát is megtudtak vitatni a délelőtt folyamán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.