Közélet

Terroristákat lőtt szitává a SZEGEDma csapata

Terroristákat lőtt szitává a SZEGEDma csapata

2016. október 10., hétfő
Terroristákat lőtt szitává a SZEGEDma csapata
loveszet003kf

Kollégánk reptében lelőtt egy méhecskét is, kivégeztük számtalan rosszfiút és sajnos túszt is, így végül a SZEGEDma csapata a negyedik lett az IPA Magyar Szekció Csongrád Megyei Egyesülete által rendezett nemzetközi lövészversenyén, ahol az is kiderült, hogy kolléganőnkkel érdemes vigyázni, ugyanis jól céloz.

Három különböző pálya és egy csapatverseny várta a nemzetközi rendőrségi szövetség, az IPA Magyar Szekciójának hetedik nemzetközi lövészversenyének indulóit, így a SZEGEDma.hu háromfős csapatát is, akiknek megyei és Romániából érkezett rendőrökkel kellett versenyezniük. A

Kovács Ferenc

,

Szekeres Tamás

és

Varga Anna

alkotta különítmény bebizonyította, nemcsak a tollat tudja forgatni, illetve a fényképezőgép kioldóját kezeli jól, hanem a lőtéren is megállják a helyüket, pedig a feladat közel sem volt egyszerű. Volt, ahol tárat is kellett cserélni a feladat közben, céltábla mellett fegyvert kezükben tartó terroristákra kellett célozni, és túszejtőt is ártalmatlanítani kellett. Ez utóbbi bizonyult a legnehezebbnek, sajnos kivégeztük a túszt is, vagyis senkit sem hagytunk életben a pályák teljesítése során. Szekeres Tamás reptében lelőtt egy méhecskét is, Kovács Ferenc rendkívül gyorsan teljesítette a feladatokat, míg Varga Anna volt a csapatunkból, aki a legjobban célzott, holott először ezen a versenyen vett a kezébe pisztolyt. A Szegedi Rendészeti Szakközépiskola lőterén rendezett nemzetközi versenyen számított, hogy mennyire pontos a találat, súlyos másodpercekkel büntették, ha valaki nem találta el a célt, netán a túszt sikerült kilőnie a rosszfiú helyett, csapatunk végül a negyedik helyen végzett, akárcsak a többiek, akik szintén lemaradtak a dobogóról. A részletes összesítésből kiderül, hogy nem kell szégyenkeznünk, nem mi szereztük a legkevesebb pontot. Egyéniben holtverseny alakult ki, az egyes pályán nyújtott teljesítménye alapján végül

Kovács-Hegedűs Péter

bizonyult a legjobbnak, a második helyen

Czirok János

végzett, míg a harmadik

Horváth Andor

lett. A csapatversenyt a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság IPA névre keresztelt csapata nyerte meg, második helyen a Sun City Eagles végzett, míg a harmadik helyezett a Temes II. lett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.