Közélet

Szeptember 11. - Obama: a nemzet soha nem feledi az áldozatokat

Szeptember 11. - Obama: a nemzet soha nem feledi az áldozatokat

2016. szeptember 11., vasárnap
Szeptember 11. - Obama: a nemzet soha nem feledi az áldozatokat

Az amerikai nemzet soha nem feledi a tizenöt évvel ezelőtti terrortámadás áldozatait - hangsúlyozta Barack Obama amerikai elnök a Pentagonnál vasárnap elmondott beszédében.

Az amerikai elnök

Ashton Carter

védelmi miniszter és

Joseph Dunford

, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője társaságában vett részt a tizenöt évvel ezelőtti terrortámadásokra emlékező ünnepségen a Pentagonnál. Előtte a Fehér Házban 8 óra 46 perckor - pontosan akkor, amikor tizenöt évvel ezelőtt az első eltérített repülőgép becsapódott New Yorkban a Világkereskedelmi Központ egyik tornyába - az elnök és hitvese, Michelle Obama egyperces néma főhajtással emlékezett az áldozatokra. A Fehér Házban - csakúgy, mint a szövetségi épületeken - félárbócra engedték a nemzeti lobogót. Az elnök ezt követően érkezett a Pentagonhoz, ahol az ünnepség kezdetén koszorút helyezett el az áldozatok emlékére. A Pentagonnál elmondott rövid beszédében

Barack Obama

arról beszélt, hogy őt inspirálta a hozzátartozók kitartása és a Szentírást idézte az állhatatos szeretetről és hűségről. Dicsérte az Egyesült Államok sokféleségét, sokszínűségét, amelyet nem gyöngeségnek, hanem az ország egyik legfőbb erejének nevezett és hangsúlyozta: az amerikaiaknak nem szabad hagyniuk, hogy ellenségeik megosztottságot keltsenek közöttük. Az elnök egyébként szombati rádióüzenetében is arra figyelmeztette az amerikaiakat, hogy nem engedhetnek azoknak, akik meg akarják osztani a társadalmat. Az elnök beszéde után nem sokkal a televíziós csatornák jelezték: New Yorkban

Hillary Clinton

, a demokraták elnökjelöltje elhagyta a megemlékezés helyszínét, a Fox televízió szerint "orvosi problémák" miatt. A televízió tudósítója arról számolt be, hogy Clinton majdnem összeesett és a biztonsági embereknek támogatniuk kellett, hogy be tudjon szállni az autóba. A demokraták kampánycsapata újságírói kérdésekre sem kommentálta, hogy Hillary Clinton miért távozott váratlanul.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.