Kövér: nemzetét oltalmazó és szolgáló állam nélkül nincs tartós nemzeti emelkedés



Ahogyan Andrássy Gyula korában, úgy ma is igaz, hogy nemzetét oltalmazó és szolgáló állam nélkül nem lehet tartós nemzeti emelkedés - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke Andrássy Gyula Kossuth téri szobrának avatásán, kedden.
Az ünnepségen - amelyen mások mellett Orbán Viktor miniszterelnök, országgyűlési képviselők és az
Andrássy Gyula
leszármazottai is részt vettek - a házelnök kifejtette: a 19. században a magyarság nem tehette meg, hogy visszaállítsa a Mohács után elveszett önálló és független magyar államot. De Andrássy Gyula a politikában a megvalósítható lehetőség művészetét látta, és politikájában egyetlen érzelmi tényező volt, a hazaszeretete - mondta. Úgy vélte, ezért is különös kegy, hogy éppen a mi időnkben térhet vissza szobra a Kossuth térre, pontosan oda, ahonnan a 20. században száműzték.
Kövér László
szerint különös ajándék az is, ha az ember éppen nemzete újjászületése időszakában lát napvilágot, és az 1823-ban született Andrássy Gyulának ez megadatott. Személyes erényeikkel és teljesítményükkel a magyar sors javítására ekkor "egy gondviselésszerű nemzedék jelentkezett közösségi szolgálattételre" - fogalmazott. Közölte: káprázatos nemzedék volt az övék, "a magyar újkori történelem aranycsapata", amelynek minden tagját ugyanazon célok vezérelték: "emelkedő magyar nemzet, ennek érdekébe rendelt független és önálló magyar állam és a nemzetet erősítő magyar szellem és öntudat". Úgy látja, akkor ugyanúgy igaz volt, mint ma: "nemzetét oltalmazó és szolgáló állam nélkül nincs, nem lehetett és nem lehet tartós nemzeti emelkedés". A házelnök felidézte: 1867-ben Andrássy Gyulának volt ereje elfogadni azt, amit
Rákóczi
és
Kossuth
elutasított, az együttműködést a Habsburgokkal. Nem a becsvágy vagy egyéb személyes érdek miatt vállalta ezt, hanem a nemzete iránti alázat és szolgálat okán - mutatott rá. Mint mondta, Andrássy Gyula áldozata és teljesítménye nélkül "a kiegyezés szabta korlátok között nem emelkedhetett volna a magyar nemzet, nem születhetett volna újjá a magyar államiság, és nem szilárdult volna meg egy magyar történelmi gyökerekből táplálkozó szabadelvű, a kornak megfelelő demokratikus parlamentáris államberendezkedés". Szerepvállalása nélkül egyáltalán nem, vagy csak rövidebb ideig köszöntenek "boldog békeidők" a magyarságra - vélekedett. Hozzátette: minden magyar nemzedék örök hálával és tisztelettel tartozik Andrássy Gyulának. Kövér László hangsúlyozta: ma az újjáépített szobor eredeti pompájában és ünnepélyes módon visszatér a helyére, és ezzel lezárul a Kossuth tér szoborrombolások előtti képzőművészeti arculatának helyreállítása. Andrássy Gyula szavaival valljuk, hogy reménnyel tekintünk a jövendőbe, mert "bízunk nemzetünk erényeiben és elveink igazságában" - fogalmazott az Országgyűlés elnöke.
Tarlós István
főpolgármester azt mondta: véget ér egy hosszú, több mint 70 évig tartó időszak a Parlament és az azt övező tér történetében. Befejezettnek tekinthetjük a Kossuth tér felújítását, amely visszanyerte második világháború előtti állapotát. Az átadási ünnepség "a magyar történelem egyik legragyogóbb személyiségének, Andrássy Gyula grófnak adja vissza megérdemelt elismerését" - fogalmazott. Hangsúlyozta: olyan politikusról van szó, akire az utókor mint nagyszerű és kiemelkedő történelmi személyre emlékezik, aki nemcsak máig ható, tanulságos életpályát hagyott maga után, hanem olyan, a saját földi pályafutását túlélő értékeket teremtett, amelyek a mai viszonyainkra is hatással vannak. Tarlós István szólt arról is, hogy nemcsak az ország életében hozott újat, hanem a főváros is sokat köszönhet neki. Meghatározó szerepe volt Pest-Buda európai színvonalú nagyvárossá fejlesztésében, Széchenyi mellett Andrássynak köszönhetjük, hogy Budapest Közép-Európa jelentős központjává, a magyar gazdasági és hatalmi törekvések centrumává és szimbólumává válhatott. Miniszterelnöksége idején készítették elő Óbuda, Buda és Pest 1873-as egyesítését, 1870-ben pedig az ő vezetésével jött létre a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, amely rendelkezett a fővárost érintő fejlesztésekről. A nevéhez kötődő fejlesztéseknek a jótékony hatása a mai napig látható és tapasztalható, szinte elképzelhetetlen a mai Budapest ezen átalakítások nélkül - mondta a főpolgármester. Elmondta, Andrássy halála után szinte azonnal kezdeményezték, hogy állítsanak emléket a tiszteletére: lovasszobrát 1906-ban avatták fel a Parlament előtt. Sajnos "a gróf nem kívánatos történelmi személy volt a XX. század vörös diktatúrái számára, nevét még az emlékezetből is ki akarták törölni". Szobrát a Tanácsköztársaság idején deszkaállványzattal és vörös lepellel takarták el, és az így elkészült tákolmányt a munka templomának hívták. Tarlós István kitért arra is, hogy bár közvetlen bizonyíték nincs rá, úgy tudni, hogy a szobor bronzanyagát az 1950-ben felavatott, majd az 1956-ban ledöntött Sztálin-szobor öntéséhez használták fel. "Tiszteletre méltó és mélyen szimbolikus az a gesztus, hogy az itt látható emlékműhöz a Sztálin-szobor egy darabját is felhasználták. Ezzel helyreállt az igazság, és végérvényesen pont kerülhet a szobor viszontagságos történetére" - jelentette ki . A most felavatott szobor
Zala György
eredeti műve alapján
Polgár Botond
,
Engler András
és
Meszlényi János
szobrászművészek alkotása. Az ünnepségen Kövér László és Tarlós István megkoszorúzta az alkotást. Andrássy Gyula 1867 és 1871 között a Magyar Királyság miniszterelnöke, 1871 és 1879 között az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztere volt.
Deák Ferenc
javaslatára 1867-ben
Ferenc József
miniszterelnökké nevezte ki, kormánya az első volt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után. Jelentős érdemeket szerzett a dualista államon belül az önálló modern magyar államszervezet megteremtésében.