Szent Iván-éji programokkal készülnek hétvégén Algyőn


Az egészségtudatos életmód és a napfordulós ünnep körül zajlanak a programok június 25-én Algyőn. A helyi nőegylet kerékpáros túrát szervez, hogy felhívja a figyelmet a mellrákszűrés fontosságára, míg az Ezerjófű Egyesület betekintést enged a természet nyújtotta egészségtárba. A nyárközépi éjszakán különleges hangszerbemutatóra, bűvész műsorra és hastánc produkcióra is számíthatnak az érdeklődők.
ismét kinyílik a család egészségkertje az Ezerjófű Egészségvédő Kör Közhasznú Egyesület jóvoltából. A program már tavaly is nagy népszerűségnek örvendett a gyerekek és felnőttek körében, ezért az egyesület a legkisebbeket újra izgalmas játékokkal, a nagyobbakat pedig érdekes ismeretterjesztő előadásokkal várja. "A gyerekek kreatív és ügyességi játékokkal foglalhatják el magukat, akadályversenyen vetélkedhetnek, kézműveskedhetnek, a legügyesebbek pedig jutalmat is kapnak" - mondta portálunknak
Kiss Tibor
programszervező. Ugyanakkor senki sem engednek haza üres kézzel, minden részt vevő gyermekre meglepetés vár süti, fagyi és innivaló formájában. A gyerekek mellett a felnőttekre is gondoltak a szervezők, számukra többek között gyógynövényekkel kapcsolatos előadásokkal készülnek, valamint szakavatott előadók beszélnek a korszerű növényvédelemről, a gyógynövénytermesztésről, és természetesen a gyermeknevelés is terítéken lesz. "A szombati rendezvényünk minden tekintetben az egészségtudatos életmód körül forog, a megnyitó után lehetőség lesz betekinteni a gyógynövénykertbe,
Berek Ágota
elnök kalauzolásával" - folytatta a szervező. A rendezvény ideje alatt kaphatók lesznek az egyesület kézműves termékei, csapolt palackozott és csapolt gyógynövényes sörei is. A családi nap levezetése gyanánt a Blues Bell jazz együttes ad koncertet. A szombati programsorozat rendezvényei az egészségmegőrzés jegyében érnek össze, az Algyői Nőegylet ugyanis 9 órával kezdődően 25 km-es kerékpártúrát szervez a mellrák elleni küzdelem támogatásáért. A túra az Ezerjóház elől indul, a résztvevők mindegyike az esemény emblémájával díszített pólót kap ajándékba. A Szent Iván-éji napfordulós ünnep eseményei este csúcsosodnak ki, 16 órától az Aranygyapjú Társulat előadásában láthatják A tűzmadár című zenés történelmi játékot, majd 19 órától Boldog Péter szórakoztatja a közönséget bűvészműsorával. Az illuzionista egyébként nagyon kedvelt Algyőn, nem először tesz eleget a község meghívásának. "Este a hangszereké lesz a főszerep: többek között olyan különlegességek mutatkoznak be Algyőn, mint a darbuka, a tibeti hangtál, a sámándob vagy az úgynevezett zenélő béka" - tudtuk meg Torma Tibortól, az algyői Faluház munkatársától. A hagyományos éjjeli szertartást és tűzugrást
Gyémánt István
és
Radvánszky Gábor
koordinálják. Hajdan a Szent Iván-napi szertartásos tűzugrásnak egészség- és szerelemvarázsló célja volt; tűzrevalót a zsúpszalma, rőzse, májusfa, gaz és szemét szolgáltatta. Bizonyos vidékeken a lányok gyűjtötték, és a tüzet is ők gyújtották meg.