Közélet

Felavatta a Magyar Házat Vukováron Kövér László

Felavatta a Magyar Házat Vukováron Kövér László

2016. június 1., szerda
Felavatta a Magyar Házat Vukováron Kövér László
Kövér László

Zeljko Reiner horvát házelnökkel közösen avatta fel a vukovári Magyar Házat szerdán Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Ünnepi beszédében

Kövér László

Vukovárt az újjászületés XXI. századi európai fővárosának nevezte. "Örömmel tölt el a Magyar Ház átadása, ami annak bizonyossága, hogy van újjászületés" - fogalmazott a magyar parlament elnöke, aki szerint egy város ereje soha nem a falakban, hanem a városvédők lelkében rejlik. Szavai szerint így volt ez a jelenkori európai történelem legvéresebb konfliktusában is, amikor a túlerőben lévő támadók az 1991-1995-ös délszláv háborúban gyakorlatilag lerombolták a horvát várost, Vukovárt. 1991 augusztusában, a jugoszláv hadsereg (JNA) és a szerb szabadcsapatok ostromgyűrűbe zárták Vukovárt. A várost néhány száz horvát gárdista, rendőr és mintegy ezer, katonai tapasztalattal nem rendelkező önkéntes csaknem három hónapon keresztül védte a többszörös túlerővel szemben. Az ostromban 1624 ember vesztette életét - közöttük 52 magyar -, 2500-an megsebesültek és 22 ezren kényszerültek évekre elhagyni otthonukat. A város mára újjászületett, és vele együtt újjászületett a helyi magyar közösség is, a Magyar Ház pedig ennek egyik nagyszerű bizonyítéka - hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke. A házelnök elismerését fejezte ki a vukovári és a Vukovár-Szerém megyei magyarság újraszervezői előtt. Elmondta, hogy Vukováron eredménye van a tudatos magyar közösségépítő munkának, amelyet "nemzeti és keresztény értékeken alapuló hittel és becsülettel a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének képviselői végeznek". "Magyarország a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségére egy olyan felelős szövetségesként tekint, amely a horvátországi magyarságot szétforgácsolni szándékozó külső és belső erőkkel vívott küzdelem ellenére is hiteles tudott maradni" - fogalmazott. A házelnök végezetül azt kívánta az ünneplő tömegnek, hogy Vukovár üzenetét mindenki értse meg Európában, hogy a vukovári Magyar Ház váljon a gyarapodó magyarság életerős közösségi központjává, a magyar nemzeti összetartozás megélésének színterévé s egyben a horvát-magyar barátság és sorsközösség újabb jelképévé is.

Zeljko Reiner

horvát házelnök arról beszélt, hogy Horvátország és Magyarország a jószomszédi kapcsolatok példája, főleg ami a kisebbségvédelmet illeti. "A két ország még 1995-ben megállapodást írt a alá a magyarországi horvátok és horvátországi magyarok védelméről, de ami ennél is fontosabb, ezalatt a 21 év alatt végre is hajtottuk az abban foglaltakat, és nem csak üres szavak maradtak a papíron" - hangsúlyozta. A horvát házelnök megköszönte Magyarországnak, hogy a magyarországi horvátoknak is van képviselete a magyar országgyűlésben. Hozzátette, hogy még elégedettebbek lennének, ha szavazati joguk is volna. Horvátországban a magyar kisebbség alanyi jogon rendelkezik egy parlamenti képviselői hellyel. A Vukovári Magyarok Egyesülete nyolc éve alakult meg. A városban közel 400 magyar él. A szórványban élő közösség 2013-ban vásárolta meg a házat, amely jelenleg a székhelyük, és az évek során újítottak fel. A magyar kormány 12 millió forinttal járult hozzá a költségekhez. Az Országgyűlés elnöke a házavató előtt Zeljko Reinerrel megkoszorúzta a város védőinek emlékművét és fát ültetett a két nép közötti barátság szimbólumaként. A házelnök megbeszélést folytat a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnökségével is. Kövér László csütörtökön Zágrábban tárgyal Zeljko Reinerrel,

Tihomir Oreskovic

kormányfővel és

Miro Kovac

külügyminiszterrel. Az Országgyűlés elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában elmondta: azt szeretné, ha a két ország vezetői a jövőben nem csak úgy tudnának tárgyalni egymással, mint két stratégiai partner, hanem mint két barát, amire a múltban már volt példa. Ugyanakkor hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy a még függőben lévő vitás ügyeket ne úgy rendeznék, hogy ki-ki a maga nemzeti ügyeit próbálja meg érvényesíteni. Kövér László szerint azonban ehhez korrekt, egymást tisztelő hangnemre van szükség, ami nem volt jellemző az elmúlt időszakra, és egy kompromisszumkész tárgyalássorozatra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.