Made in Korea felirat van a töltődön? - Te is támogattad Kim Dzsongun atomkísérleteit!

Csoma Mózes előadásából kiderült, miért nevezték prostituáltnak Magyarországot az észak-koreaiak 1989-ben, sőt, az is, hogy vajon működnek-e még az egykori Rákosi Mátyás Kórház magyar gyártmányú orvosi műszerei. Az ELTE oktatója a szegedi történészhallgatók meghívására érkezett a városba.

„Korea földrajza magában hordozta mindig is a megosztottság lehetőségét” - a Szegedi Történészhallgatók Egyesületének (SZETE) meghívására látogatott Szegedre

Csoma Mózes

egyetemi docens, az ELTE Koreai Tanszék vezetője, aki Koreai-félsziget XX. századi történetéről tartott előadást. A kutató elmondta, már a középkorban, majd az 1904-ben kirobbant orosz-japán háború előestéjén felmerült a terület kettéosztása.

Senki nem gondolta volna, hogy a két megszállási zónából két állam alakul ki

Mint a tankönyvekből ismert, a háborút meglepetésre a japánok nyerték meg, így előbb protektorátus, majd gyarmat lett Korea, a helyiek történelmük legszomorúbb részeként tartják számon a II. világháború végéig tartó időszakot. 1945 nyarán Potsdamban döntöttek arról, hogy ideiglenes jelleggel kettéosztják a 38. szélességi fok mentén a területet, ettől északra a szovjetek, délre az amerikaiak rendezkedtek be. „Senki nem gondolta volna, hogy pár év múlva két egymástól elzárkózó állam jön létre” – mondta a történész. Délen az Amerika-barát emigránsok szervezkedtek, itt kiemelkedett

Li Szin Man

, aki már a sanghaji emigránskormánynak is az elnöke volt 1919-ben. Észak-Korea esetében volt több a Szovjetunióból és

Mao Ce-tung

környezetéből származó vezetésre esélyes kommunista emigráns, végül egy fiatal partizán,

Kim Ir Szen

vált vezetővé, aki szintén élt

Sztálin

birodalmában. Dél-Koreában 1948-ig katonai kormányzat volt, s egy kapitalista berendezkedés alakult ki, míg északon a szocializmus építését kezdték meg.

Koncepciós per áldozatai lettek a diplomáciai kapcsolatot felvevő magyar és észak-koreai külügyminiszterek

Míg Li Szin Man betöltötte a 70. életévét, Kim Ir Szen csupán 33 éves, ami egy konfuciánus hagyományokkal bíró országban nagyon fiatal életkornak számít egy vezetőnél, ezért szovjet támogatással személyi kultuszt épített ki. Kim Dzsongun ma hasonló problémákkal küzd, ezért a nagyapa emlékét használja ki legitimációs célra, a hajviselet, a felszedett kilók is ennek erősítését szolgálják. 1947-ben ugyan az ENSZ illetékességébe utalta a koreai kérdést az Egyesült Államok, mégsem lett nyugalom, csupán Dél-Koreában tartottak választást, a nemzetgyűlés a függetlenség kikiáltása után kerek három évvel, 1948. augusztus 15-én ült össze először. Ezt északon nem fogadták el, kikiáltották a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot, amellyel 1948 novemberében felvette Magyarország is a diplomáciai kapcsolatot. A két ország akkori külügyminiszterei –

Rajk László

és

Pak Honjong

– elsőként váltak koncepciós perek áldozataivá hazájukban…

Kim Ir Szen elhitette Sztálinnal, hogy egész Korea az ölükbe hullhat

„1949-ben északon és délen is felvetették, hogy fegyveres erővel kellene egyesíteni a két országrészt. Az amerikaiak azonban nem akarták, hogy háború robbanjon ki, szándékosan kevés fegyvert, üzemanyagot adtak a dél-koreai hadseregnek, sőt, több nyilatkozatban azt hangsúlyozták, a félsziget az amerikai védelmi vonalakon kívül van” – magyarázta Csoma. Ez azonban csak megerősítette az északiak elbizakodottságát, s 1950-re meggyőzték Maót és Sztálint is, hogy gyorsan győznének. 1950. június 25-én indult el a támadás, s pár hét alatt nemcsak a dél-koreai fővárost, Szöult foglalták el, hanem szinte az egész félszigetet. Az ENSZ Biztonsági Tanács még a támadás napján összeült, s - mivel a Szovjetunió követe nem vett részt (Kínát pedig Tajvan képviselte) az ülésén - agresszornak minősítette az északiakat. 16 ország küldött katonai segítséget, köztük Thaiföld és Törökország, de az Egyesült Államok szerepe volt a legjelentősebb. Ennek köszönhetően pár hónap múlva megfordult a kocka, az északiak kezén már alig maradt terület. Ezt követően lépett be Kína a háborúba „önkénteseivel”, így végül a korábbi határok mentén merevedett meg a front 1951-ben. A háború ugyan fegyverszünettel befejeződött 1953-ban, de békét máig nem kötöttek. Az aláírók között nem volt ott Dél-Korea, csak Észak-Korea, Kína és az ENSZ-csapatok nevében az Egyesült Államok.

S a magyarok kivel voltak?

„2014 elején létrehoztak egy új múzeumot, a Koreai Köztársaság Moderntörténeti Múzeumát.

Csaba Gábor

dél-koreai követ riadtan hívott, az egyik vitrinben bemutatták azt a 16 államot, amely segítette a háborúban Dél-Koreát, s ott volt egy tizenhetedik zászló, Magyarországé. Ez nagyon dicséretes, csak egy hiba van, mi a másik oldal mellett álltunk akkoriban” – mondta a történész. Kutatásai során egyértelmű választ nem kapott, de azt gondolja, hogy az egyesült államokbeli magyar emigránsok gyűjtése miatt kerülhetett az ország ide. Egyik szervezetük gyűjtött pár ezer dollárt a magyar nép nevében, valószínűleg erre emlékeztek valamiért a tárlat összeállítói. Az európai kommunista szatellitállamok hadikórházakat küldtek Észak-Koreába, a magyar Rákosi Mátyás Kórház egészen 1957-ig működött magyar személyzettel, akik a katonák és a civilek ellátása mellett részt vettek a járványok elleni küzdelemben. Az intézmény ugyan – a sajtóhírekkel ellentétben már sem a

Rákosi Mátyás

, sem a Koreai Magyar Kórház nevet nem viseli - még mindig őrzi az itt dolgozó magyarok emlékét, sőt nem egy gépen még ma is a Made in Hungary felirat olvasható. Egyes magyar civilszervezetek – például a baptista szeretetszolgálat – jelenleg is segíti gyógyszerszállítmányokkal az intézmény működését. Ezen felül befogadtak koreai gyerekeket, diákokat Magyarországon, egyes időszakokban számuk megközelítette az ezer főt. Miután kitört az 1956-os forradalom sietve hazahozatta őket a koreai diktátor, s hónapokon keresztül tartó „agymosással” próbálta elérni, hogy elfelejtsék a magyarországi eseményeket. Ezt követően szétszórták őket vidéken, s igyekeztek távol tartani mindegyiküket a magyar nagykövetségtől, mert féltek, hogy rendszerellenes értelmiségi szerveződéssé állnak össze.

Észak-Korea és a dzsucse

A Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) XX. - sztálinista személyi kultusszal leszámoló - kongresszusa és az ennek hatására a keleti blokkban kitörő elégedetlenség hatására úgy döntött Kim Ir Szen, hogy a saját ideológiáját, a dzsucsét helyezi előtérbe. Ez három területet célzott meg: a gazdaságban az önellátást, a politikában a függetlenséget, a hadügyben az önvédelmet. Az „eredmények” a '90-es évek közepén mutatkoztak meg igazán, 1995-ben félmillió, 1996-ban egymillió ember halt éhen Észak-Koreában. Ekkor már Kim Ir Szen fia,

Kim Dzsongil

lett a vezető, az 1970-es évek közepétől egyre inkább monarchikussá vált a rendszer, s távolodott a többi szocialista országtól. Eközben a '60-as évek elejétől Dél-Koreában katonai diktatúra jött létre, a teljhatalmat azonban az exportorientált gazdaság fejlesztésére használták ki, ami teljes sikert hozott, mert a külföldi hiteleket olyan iparágakra fordították, amelyekben versenyképesek tudtak lenni. Vendégmunkásokat küldtek például Nyugat-Németországba, ahol a legkeményebb feladatokat végezték többek között a bányászatban. Dél-Korea biztosította az amerikai hadsereg szükségleteit a vietnami háború idején.

„A fene se ismeri ki magát ezeken az ázsiaiakon”

Kim Ir Szen a '80-as években végigjárta a kelet-európai szocialista államokat páncélvonaton, hogy meggyőzzön mindenkit arról, bojkottálják a szöuli olimpiát is, hasonlóan a Los Angeles-i rendezvényhez. Elvárta volna azt is, hogy Magyarországra belépve az utazás során mindenhol észak-koreai zászlók és ünneplő tömeg várja, de ezt végül a magyar diplomácia erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült elkerülni. A találkozó után

Kádár János

csak annyit mondott: „a fene se ismeri ki magát ezeken az ázsiaiakon”.

A magyarok - hasonlóan a többi államhoz - végül elküldték sportolóikat, sőt Magyarország volt az első a blokkból, amely felvette Dél-Koreával a diplomáciai kapcsolatokat. Válaszul az északiak megfenyegették a magyar nagykövetséget, minősíthetetlen hangnemű közleményeikben többek között prostituáltnak nevezték hazánkat, nagyköveti szintről ügyvivőire estek vissza a kapcsolatok. Erre válaszul az

Antall-kormány

úgy döntött, nem javít a kapcsolatokon, amíg nem kérnek elnézést az észak-koreaiak. Végül 1999-ben megszűnt az észak-koreai magyar követség, a magyar nagykövet évente kétszer átmegy a kommunista államba. A SZEGEDma.hu kérdésére Csoma Mózes beszélt a Magyarországról disszidált észak-koreaiakról. 1956-ban tudomása szerint négy fő lépte át az országhatárt, hárman Ausztriába, egy fő Jugoszláviába menekült. A három élő személyből kettővel készített interjút az ELTE kutatója. Számukra a Rákosi-korszak Budapestje maga volt a megtestesült Amerika neonfényekkel, kávéházakkal, gyulai kolbásszal. Teljesen megdöbbentek, hogy 1956-ban forradalom tört ki, ennek ellenére egyikük, egy volt észak-koreai katona tapasztalataival segítette a Móricz Zsigmond téren harcolókat. Az interjúkat nem volt egyszerű elkészíteni, mert az emigránsok a hatvan évvel ezelőtti magyar és a hatvanöt évvel ezelőtti koreai nyelvet beszélték, ezeket is törve.

Aki a Samsung töltőjén Made in Korea feliratot lát, az valószínűleg támogatta az atomkísérleteket

Természetesen csak átvitt értelemben, de tény, a keszongi ipari park készült termékekből szereztek devizabevételt az észak-koreai diktátorok. Csoma elmondta, Kim Dzsongil kénytelen volt felismerni, nyitnia kell gazdaságilag. Szerencséjére 1998-ban - történetében először - Dél-Koreában a baloldal került hatalomra, akik támogatták a gazdasági, s az ehhez szükséges politikai kooperációt. Az előbbiben élen járt a Hyundai, amelynek vezetői korábban az északi területekről menekültek, s 2000-ban a két állam vezetői egy asztalhoz ültek Phenjanban. Keszongban észak-koreai munkások végeztek összeszerelést dél-koreai cégeknek, valamint turisták tízezrei indultak délről észak felé, devizabevételt teremtve a kommunista államnak. 2006-ban azután újból atomrobbantás történt Észak-Koreában, ami csalódást váltott ki azokban, akik eddig valamilyen formában támogatták az együttműködést. A baloldalt ezért a választópolgárok azzal büntették, hogy 2008 óta a konzervatívokra adják le szavazataikat. A történész úgy látja azonban, hogy a két Korea részéről a kirohanások csak retorikai szempontból érdekesek, valójában mindkét fél számára a status quo fenntartása a fontos.