Közélet

Vádemelés az öngyilkossága miatt más életét veszélyeztető vásárhelyi férfival szemben

Vádemelés az öngyilkossága miatt más életét veszélyeztető vásárhelyi férfival szemben

2016. április 11., hétfő
Vádemelés az öngyilkossága miatt más életét veszélyeztető vásárhelyi férfival szemben

A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a hódmezővásárhelyi férfival szemben, aki 2015. március harmadikán követett el bűncselekményt.

A vádirat szerint vádlott a bűncselekmény elkövetését megelőzően 2 évvel vált el házastársától, melyből fakadó pszichés és egyéb problémáit nem tudta megfelelően kezelni, időszakosan nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott, valamint gyógyszereket is szedett. A válást követően többször fenyegetőzött öngyilkossággal volt felesége és családja irányába, illetőleg többször meg is kísérelte elkövetni azt oly módon, hogy nagy mennyiségű gyógyszert vett be, valamint önmagának okozott sérüléseket, azonban ezek nem voltak olyan mértékűek, hogy a vádlott halálához vezettek volna. Így 2014. év márciusa és 2015. év márciusa között hat alkalommal történt rendőri intézkedés a vádlott öngyilkossági kísérlete okán, illetőleg ugyanennyi alkalommal látták el őt a kihívott mentők. Vádlott 2015. március 3. napján a kora délutáni órákban Hódmezővásárhelyen tartózkodott, ahol pontosan meg nem határozható mennyiségű szeszesitalt fogyasztott, valamint legalább 10 szem nyugtatót is bevett. Délután fél három körüli időben írt egy üzenetet volt házastársának, hogy öngyilkosságot fog elkövetni, amelyet utóbbi jelzett a rendőrség felé. A vádlott délután 3 óra körüli időben ittas állapotban elindult Hódmezővásárhelyről Székkutas irányába, a 47-es főúton gépkocsival mintegy 80 km/h sebességgel haladva, amikor elhatározta, hogy kioltja saját életét. Ebből a célból váratlanul balra kormányozta az autót és fékezés nélkül áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba azért, hogy a vele szemben közlekedő sértettel – bárki is legyen az - frontálisan ütközzön. A sértett mintegy 30 méterrel és alig egy másodperccel az ütközést megelőzően észlelte azt, hogy a vádlott gépjárműve áttér az ő forgalmi sávjába és jobbra kormányozta az autóját. Az ütközést azonban így sem tudta elkerülni, s a két gépkocsi mintegy 70 km/h-s sebességgel egymásnak csapódott. Az ütközés következtében mindkét gépkocsi légzsákjai kinyíltak, a biztonsági övek övfeszítői eldurrantak és mintegy 50 métert továbbhaladva álltak meg. A sértett az ütközés következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett és a vádlott által szándékozni kívánt halálos eredmény csak a sértett lélekjelenléte és gépjárművének az ellenirányú kormányzása – és így a frontális ütközés elkerülése - miatt maradt el. A sértett gépkocsijában a vádlott cselekménye folytán közel 3 millió forint rongálási kár keletkezett. A Csongrád Megyei Főügyészség a vádlottat emberölés bűntettének kísérletével, nagyobb kárt okozó rongálás bűntettével, valamint ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja. A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.