Együtt az úton az ifjúsággal – Nemzetközi egyházi konferencia a Gál Ferenc Főiskolán + FOTÓK



Szegeden tanácskoznak az Európai Püspöki Konferenciák egyetemi és ifjúságpasztorációért felelős püspökei valamint országos referensei. A „Válasz Isten hívására a digitális és multimédiás világban” című háromnapos konferencia egy jövőre tartandó szimpózium előkészítő folyamatába kapcsolódik, amely kimondottan az európai fiatalokról szól.
Milyen kérdések foglalkoztatják a fiatalokat? Melyek a fiatalokat érintő aktuális problémák? – többek között ezekre a kérdésekre keresik a választ Szegeden, az Európai Püspöki Konferenciák egyetemi és ifjúságpasztorációért felelős püspökeinek és országos referenseinek találkozóján, amelyre 26 országból mintegy 60 résztvevő érkezett. A szegedi tanácskozás előtt márciusban Máltán a katekézis felelősei találkoztak, a szegedi programot pedig újabbak követik, májusban Brüsszelben a hivatásgondozói intézetek vezetői, majd Párizsban az iskolai pasztorációért felelősök tanácskoznak. Mindezek egy 2017-es barcelonai szimpóziumnak az előkészítő folyamatához kapcsolódnak, amely az európai fiatalokról szól majd. A „Válasz Isten hívására a digitális és multimédiás világban” című nemzetközi konferencia megnyitóján
Marek Jędraszewski
łódzi érsek elmondta, Barcelonába az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (Consilium Conferentiarium Episcoporum Europae – CCEE) mindazokat invitálja, akik érintettek az ifjúság elérésében, hiszen a szimpózium legfontosabb feladata, hogy segítsék a fiatalokat Jézus megismerésében. Az érsek hangsúlyozta, az Istenhez való közeledés minden egyes számára egyéni út, így a fiatalok megszólítása sem egységesíthető. „Nem arról van szó, hogy az ifjúság nehezen találna utat az Istenhez, fogékonyak erre, a mi feladatunk, hogy megkönnyítsük számukra ezt az utat. Azért vagyunk itt Szegeden, hogy kidolgozzunk a megfelelő módszereket, amelyekkel megtaláljuk az utat feléjük, ezért is hallgatjuk meg őket. Ők egy kicsit más valóságban élnek, másként érinti meg őket a világ, mint minket, akik kicsit idősebbek vagyunk, és ezért kicsit többet tudunk a világról” – fogalmazott Łódź érseke.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke,
Kiss-Rigó László
portálunknak elmondta, minden fiatalban megvan a vágy egy igazi közösség megélésére, az a kérdés, hogy hol keresik ezt. „A mai digitalizált világ afelé mozdítja el a személyt, hogy tömegként viselkedjen egy csoporton belül, mi pedig ezzel szemben azt szeretnénk, ha egy csoport tagja egyre inkább közösségként élnék meg a csoporton belüli kapcsolatokat, illetve kifelé közösségként is viselkedne. Ez a kérdés lényege” – magyarázta Kiss-Rigó László. A nemzetközi konferencia megnyitóján
Kozma Gábor
, a Gál Ferenc Főiskola rektora az intézményben folyó munkával kapcsolatban kiemelte, hogy a katolikus teológiai tanulmányok, az egyházi és szociális hivatások és a közösségek szolgálata iránt érdeklődők mellett immár pedagógia és mezőgazdasági karokra is várják a fiatalokat.
Szabó Gábor
, a Szegedi Tudományegyetem rektora pedig arról beszélt, hogy a városban minden ötödik ember, akivel találkozhatunk, egyetemi polgár, és az egyházzal régóta jó kapcsolatot ápolnak számos területen. Hozzátette, az SZTE-n a természettudományok oktatására nagy hangsúlyt fektetnek, ám emellett a társadalmi értékek fontosságát hangsúlyozta. Majd
Albert Einstein
fizikust idézte: „A tudomány vallás nélkül sánta, a vallás tudomány nélkül vak”. „Nagyon fontos, hogy igazodjunk ahhoz, ahogy a fiatalok kommunikálnak. Ha közeledünk és odamegyünk ehhez a generációhoz, akkor meg tudjuk őket hallgatni, és ez nagyon lényeges ahhoz, hogy tudjunk nekik segíteni” – fogalmazott
Michel Remery
, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának főtitkárhelyettese. Michel Remery hangsúlyozta, a szegedi konferenciára pont azért hívtak fiatalokat előadónak, hogy ők maguk mondják el kérdéseiket és problémáikat, és abban szeretnének segíteni nekik, hogy ők maguk találjanak választ kérdéseikre, hiszen a boldogságot és az örömet ők maguk kell, hogy keressék.