Közélet

További egy-két ezer nevelőszülőre volna szükség országszerte

További egy-két ezer nevelőszülőre volna szükség országszerte

2016. március 27., vasárnap
További egy-két ezer nevelőszülőre volna szükség országszerte

További egy-két ezer nevelőszülőre volna szükség országszerte a jelenlegi 5500 nevelőszülő mellett - mondta az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítvány képviselője az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

A nevelőszülők toborzása érdekében kampányt indított az alapítvány, ennek keretében a háztartásbeliek mellett a dolgozó középosztályt is megcélozzák - közölte

Szlankó Viola

. Különösen nagy szükség volna nevelőszülőkre Orosháza és Kőszeg 50 kilométeres körzetében - jelezte. A pszichológus felidézte, hogy egy 2014 januárja óta hatályos törvény szerint valamennyi 12 éven aluli gyereket nevelőszülőknél kell elhelyezni. Ennek 2017-ig kell megvalósulnia. Ez átmeneti gondozást jelent, ugyanis az a cél, hogy a gyerekek visszatérjenek vér szerinti szüleikhez, vagy örökbe fogadják őket. Addig is, egy nevelőszülő, amennyiben alkalmasnak találják a feladat betöltésére, maximum 5 gyereket gondozhat. Díjazása a gyerekek számától, illetve attól is függ, hogy van-e közöttük sajátos nevelési igényű - mondta Szlankó Viola.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.