Közélet

Szijjártó az EU és Fehéroroszország gazdasági együttműködését szorgalmazta

Szijjártó az EU és Fehéroroszország gazdasági együttműködését szorgalmazta

2016. március 17., csütörtök
Szijjártó az EU és Fehéroroszország gazdasági együttműködését szorgalmazta
MAKEJ, Vladzimir; Szijjártó Péter

Az EU versenyképessége az elmúlt időben csökkent, ezért is fontos a szomszédokkal - így Fehéroroszággal - a gazdasági együttműködés fokozása, fejlesztése, és ebből Magyarország is profitálhat - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, miután fehérorosz kollégájával tárgyalt.

A tárcavezető a megbeszélést követő sajtótájékoztatón kiemelte: Magyarország mindig élen járt abban a törekvésben, hogy az EU feloldja a szankciókat Fehéroroszország ellen, és üdvözli, hogy ezek döntő többségét sikerült megszüntetni. Az együttműködés kölcsönös előnyöket jelenthet, hiszen Fehéroroszország például az ukrán válság megoldásában is konstruktív szerepet játszik - mondta.

Szijjártó Péter

hangsúlyozta: azért, hogy Európa megőrizze helyét a regionális gazdasági integrációk globális versenyében, logikus lépés lenne fenntartani lehetőségét az EU és az Eurázsiai Gazdasági Unió ésszerű együttműködésének, de ettől az unió egyre távolabb kerül. E kérdésben Fehéroroszország hídszerepet tölthetne be, ugyanis legfontosabb kereskedelmi partnere Oroszország, és nyitott kapcsolatai fejlesztésére az EU-val is - vélekedett. Megjegyezte: Magyarország támogatja, hogy minél szélesebb körű vízumkönnyítések lépjenek életbe az EU és Fehéroroszország között. A külügyminiszter arról is beszélt, hogy az energetikában a jövőben szorosabban működik együtt Magyarország és Fehéroroszország, mert utóbbi fontos tranzitország az európai energiaellátásban. Emellett nukleáris ipari együttműködést is indítanak - tette hozzá. Emlékeztetett: tavaly több mint 20 százalékos visszaesés volt a kétoldalú kereskedelmi forgalomban, és hogy ezt a trendet megfordítsák, külgazdasági diplomatát küldtek Minszkbe, az Eximbank 27 millió dolláros hitelkeretet nyit a vállalatközi együttműködés ösztönzésére, továbbá beruházásvédelmi megállapodást kötnek.

Vladzimir Makej

fehérorosz külügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy a szankciók nem visznek közelebb a problémák megoldásához, arra csak a nyílt párbeszéd alkalmas. A kétoldalú kapcsolatokról azt mondta, sok közös érdeke van Magyarországnak és Fehéroroszországnak, sok mindenben hasonlít a két ország, és ez a közös megoldások keresésére ösztönöz. Nincsenek nézeteltérések a két ország között, és a nemzetközi kérdésekben is hasonló álláspontot képviselnek - közölte. Vladzimir Makej a gazdasági lehetőségek jobb kihasználását sürgette. A fehérorosz miniszter úgy látja, sok új lehetőség kínálkozik az együttműködésre egyebek mellett a mezőgazdaságban, az élelmiszeriparban, a gépiparban és a gyógyszergyártásban. A sajtótájékoztató előtt a miniszterek tárcaközi együttműködési megállapodást írtak alá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.