Átadták a Radnóti Miklós antirasszista díjat Budapesten



Átadták a Radnóti Miklós költőről elnevezett antirasszista díjat hétfőn Budapesten. A kitüntetést a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) alapította 2000-ben.
Radnóti-díjat kapott
Jean Cardoen
, a Belga Veterán Intézet emlékezési és kommunikációs igazgatója,
Galló Istvánné
, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke,
Gajda Péter
(MSZP) XIX. kerületi polgármester,
Hajdu László
(DK) XV. kerületi polgármester,
Halász Judit
színművész,
Horváth Dezső
(független), Kővágóörs polgármestere,
Kiss Anikó
, a Szociális Csomagküldő Mozgalom alapítója,
Molnár György
, a MEASZ Baranya megyei szervezetének elnöke,
Rédei Éva
, a Láng Téka könyvesbolt vezetője,
Rónai Judit
lektor, a MEASZ tagja,
Somfai Péter
újságíró,
Stock Richárd
jogtanácsos,
Ujhelyi István
(MSZP) európai parlamenti képviselő,
Vadai Ágnes
DK-s politikus,
Zsolnai Júlia
színművész és menekülteket segítő civilek.
Hanti Vilmos
, a MEASZ elnöke nyitóbeszédében elmondta, hogy a nemzetközi antirasszista világnaphoz kötődő díj tizenhat éves múltra tekint vissza, eddig több mint kétszázhetvenen kapták meg azt. A szervezet vezetője egyebek mellett annak a véleményének adott hangot, hogy Magyarország az elmúlt hat évben "szélsőjobbra tolódott", a jogállam intézményei "kiüresedtek". Úgy fogalmazott: a kormány a menekültügyben hatalma megtartásáért sok ember lelkében "évtizedekre elültette a gyűlölködést". Ujhelyi István azt mondta: európai demokrataként tudja, hogy nem azok a százezrek vagy néha milliók az ellenfelek, akik bedőlnek az uszításnak, a "közpénzből kampányoló migránsgyűlölőknek", hanem azok, akik ebből csinálnak politikát. Zsolnai Júlia hangsúlyozta: felháborítja, hogy látja feléledni a Horthy-kultuszt annak összes vállalhatatlan jelszavával, "Hóman Bálintjaival" együtt. A közreadott sajtóanyag szerint olyan személyiségek, közösségek részesülhetnek a Radnóti Miklós antirasszista díjban, akik, illetve amelyek "kiállásukkal, példamutató cselekedetükkel hitet tesznek az antirasszizmus eszméje mellett".